A tampering időszak legnagyobb tanulságai

Az új ligaév és ezzel együtt a szabadügynök-piac hivatalosan csak ma este 21 órakor nyit meg, ehhez képest a nagyobb nevű elérhető játékosok nagy részét már le is vadászták a csapatok, szóval valójában közelebb vagyunk a piaci hajtás végéhez, mint a kezdetéhez. És ha már ennyi minden történt, nézzük miket tanultunk ebben a két napban. 

Nagyon fárasztó már a Rodgers saga

Nem feltétlen új tanulság ez, mert már egy ideje ezt érezzük, de most tetőfokára hágott a frusztrációnk az egész Rodgers helyzettel kapcsolatban. Gyakorlatilag mindenki tudja, hogy a Jetsben folytatja a pályafutását, mégsem lett még csak félhivatalos sem a dolog, és húzzák-halasztják az egészet. Hogy ennek mi értelme van, fogalmam sincs. Valószínűleg Rodgers szereti a médiafelhajtást, vagy egyszerűen csak trollkodik a Packersszel és a Jetsszel, meg úgy az egész világgal. Más magyarázatom nincs, azt egész egyszerűen nem tudom elhinni, hogy eddig nem tudott dönteni és a legutolsó pillanatra hagyja az egészet. És azt is nehezen, hogy a Jets és a Packers még mindig nem tudott megegyezni akár a fizetéséről, akár a trade kompenzációról. Én reménykedek, hogy ma pontot tehetünk a végére, de ki tudja?

Sean Payton nem hagyja Wilsont főzni

Tavaly a Broncosnál gyakorlatilag Russell Wilson volt az úr. Egyértelműen a főedző Nathaniel Hackett fölött állt, köré szerveztek mindent, amit csak lehetett, az ő igényei szerint történtek a dolgok. Ez az út nagyon mellé ment, és Wilson gyenge teljesítménye miatt elengedhetetlen volt, hogy jöjjön valaki, aki erősebb nála. Érkezett is, Sean Payton pedig gyorsan le is teszi a névjegyét, ahogy az várható volt. És a tetteivel megmondja Wilsonnak, hogy itt nem lesz főzőcskézés, hanem úgy támadunk majd, ahogy én akarom. Ebben pedig sok futás lesz.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Sean Payton mindig is nagyon fontosnak tartotta a támadófalat, a Saintshez érkezésekor is sokat invesztált ebbe és gyakorlatilag a New Orleans-i pályafutása során végig rengeteg drafttőkét és pénzt öltek az egységbe. Nem volt tehát meglepő, hogy ezzel kezdte Denverben is. A fal jobb oldalát teljesen átalakította, guard posztra Ben Powers (4 év $52M), tackle-be Mike McGlinchey (5 év $87,5M) érkezett, és ugyan mindkettő elég drága volt, az kétségtelen, hogy korrekt opciót jelentenek majd a támadófalban, amely évek óta várt egy nagyobb befektetésre.

McGlinchey a futásblokkolásáról híres, Powers pedig nevéhez méltóan nagy erővel rendelkezik, ez a két igazolás pedig mutatja, hogy milyen irányba akar elindulni a csapat, és nem egy passzorientált gárda lesz a Broncos, hanem többet fognak építeni a futásra (főleg hogy blokkoló tight endet is hoztak Manhertz személyében). McGlinchey sosem volt egy jó pass protector (de még csak átlagos sem igazán), így én azért fázok tőle ilyen összegért, még ha az utóbbi évek próbálkozásainál jobb is. A Powers deal viszont egyre jobban tetszik, Paytonnak nagyon fontos a belső támadófal (az átlagnál egyértelműen fontosabb), hogy az alacsonyabb irányítójának legyen helye a zsebben, plusz fel tudjon lépni és onnan kimozogni. Abban persze nála is van kockázat, hogy csak egy jó éve volt a Ravensnél.

Mindenesetre az látszik, hogy Payton gyorsan elkezdte saját képére formálni a támadósort, és azt is megüzente, hogy ő a konyhafőnök, Wilson legfeljebb kuktaként bedolgozik alá. Ami egyébként a jó stratégia is, láthatóan az áll jobban Russnak, ha sok a futás és play actionből hosszabb passzokkal tud operálni. Persze ez egy limitált offense, de ha ki akarják hozni a legtöbbet ebből, akkor így van rá esély – és szerintem ez sem lesz elég sokra, így jövőre várható egy kivágás.

CB piac 

A legtöbb poszton az utóbbi években az volt a trend a piacon, hogy a korrekt/jó játékosokat is top fizetéssel tömték ki. Így volt ez a cornerbackeknél is, azonban most mintha ez megváltozott volna. Így visszatekintve tavaly JC Jacksonnal és Carlton Davisszel is ez volt a helyzet, az idei piac pedig ráerősített. Jamel Dean (évi $13 millió) és James Bradberry (évi $12,66 millió) is egy teljesen korrekt, közepes szerződést kapott, amivel csak a 14-15. legjobban fizetett CB-k lesznek a ligában. Pedig nem volt ez egy erős CB piac, ilyenkor azért a top játékosokért nagyobb szokott lenni a licit, főleg látva hány csapatnál hiányposzt a cornerback. Ezért volt meglepő, hogy ilyen olcsón írtak alá a várakozásokhoz képest.

Úgy tűnik a csapatok már nem akarnak elit fizetést adni olyan cornereknek, akik nincsenek benne ebben az elit kategóriában. Persze Jaire Alexander, Jalen Ramsey, Marlon Humphrey, Marshon Lattimore így is megkapja a 20 millióját (ahogy majd például Pat Surtain is), de kezd kialakulni egy kisebb szakadék mögöttük.

Persze mondhatnánk, hogy ez a logikus, ne fizessünk top pénzt a nem top játékosoknak, de azért más posztokon ez még mindig így működik. És itt nem arról van szó, mint mondjuk a futóknál és a linebackereknél, hogy elértéktelenedett volna a poszt, mert erről szó sincs. Viszont a cornerback poszt egy “gyenge pont rendszer”, ha így akarunk fogalmazni. Tehát ha van két nagyon jó játékosod, de a harmadik gyenge, akkor az ellenfelek őt fogják támadni, és elvész a két jó játékosod előnye.

És úgy tűnik, hogy egyre több csapat kezd erre rájönni, és ezek alapján már nem jó taktika az, hogy megfizetünk nagyon egy játékost, a többit meg majd olcsón kihozzuk valahogy. Helyette kell mondjuk két korrekt fizetéssel játszó korrekt CB és egy olcsó / újonc szerződéses használható CB. Persze az elit cornerek még mindig nagyon sokat tudnak segíteni, de ha ilyet nem tudsz szerezni, akkor egy polccal alatta azért jóval nagyobb a merítési lehetőség, és ha valaki erről a polcról többet kérne, akkor találsz majd helyette mást.

A másik indok egyébként az lehet, hogy a Fangio-féle védelmekben, ami futótűzként terjed a ligában, nem annyira fontosak a cornerbackek. Illetve ez így talán nem teljesen igaz, inkább úgy fogalmaznék, hogy jobban ki vannak segítve a safetykkel és jobban lehet sémázni köréjük, mint például egy Seattle féle cover3-as rendszerben, ahol gyakorlatilag a két szélső corner egy az egyben volt a szélen az elkapókkal. Így nem kell üldözni a top cornereket, elég megtalálni a használható, megbízhatókat.

DL piac

Ehhez a gondolathoz kapcsolódik és párhuzamba állítható az is, hogy a belső védőfalemberek piaca pedig kilőtt. Daron Payne és Javon Hargrave is top3-as fizetést kapott évi 21 millió felett (csak Aaron Donald keres jobban náluk), de elég jó pénzt akasztott le Dre’Mont Jones (évi 17+), Zach Allen (évi 15+) és Dalvin Tomlinson (évi 14+), plusz korához és tavalyi játékához képest David Onyemata (évi 11+) is.

Ez is visszavezethető a mai trendekre, hiszen a könnyű boxok miatt fontosabb lett a belső védőfalemberek szerepe. Kiváltképp igaz ez a Fangio féle védelmekre, habár a most nagy pénzt kapott játékosok nagy része nem ebben fog játszani jövőre, de ettől függetlenül ligaszerte igyekeznek könnyebb boxokkal operálni, ha megtehetik. Ez rendszerszinten azt jelenti, hogy kevesebb ember van a boxban, így nehezebb a futás megállítása, többet kell egyénileg átvállalni, szóval az egyének értéke megy feljebb – míg a cornereknél az egyének értéke lejjebb, mert könnyebb feladatuk van.

Plusz az is közrejátszik, hogy míg a cornerbackek teljesítménye (vagy inkább úgy mondom, hogy outputja) hullámzóbb és sokkal inkább függ külső faktoroktól, mint például az ellenfél irányítója és elkapói, plusz a saját rendszere, addig a védőfalnál kevesebb a külső tényező. Persze a rendszer és ezáltal a feladatkör itt is változhat, valakit hagynak agresszíven támadni, valakit visszafognak egy futásmegállítóbb szerepbe, de alapvetően itt egy az egy elleni harcok vannak, így a védőfalemberek teljesítménye jobban átmenthető egyik helyről és egyik szezonról a másikra.

Fontos az ismertség

Az utóbbi napok talán legnagyobb tanulsága, hogy mennyire fontos az ismertség, és mennyire keresik az edzők a kényelmes megoldásokat, tehát azokat a játékosokat, akiket ismernek. Persze van ennek oka: ismerik a rendszert, nem kell tanítani őket, ellenben ők tudnak hasznos tippeket adni a poszttársaiknak, stb. De azért mégiscsak visszavezethető arra, hogy ez kényelmes, egyszerű. Érdekes módon talán a védőkre igaz ez jobban, sok máshol előléptetett védelmi edző vitte magával korábbi játékosait új állomáshelyére.

Vance Joseph vitte Zach Allent Denverbe (miközben házon belül volt egy hasonló, de szerintem jobb és többet bizonyított játékos Dre’Mont Jones személyében), DeMeco Ryans vitte magával Jimmie Wardot (akihez hasonló játékos a másodéves Jalen Pitre), Ryan Nielsen vitte magával Atlantába David Onyematát és Kaden Ellisst (mindkettőt szerintem túlárazott szerződéssel), Jonathan Gannon vitte magával Arizonába Kyzir White-ot (aki tavaly is gyenge pontja volt a védelemnek).

Persze megvan ez a támadóoldalon is, lásd Andrew Wylie ment Eric Bieniemy után a Commandershez, Allen Lazard ment Nathaniel Hackett után a Jetshez, Jonnu Smith-t megszerezte Arthur Smith a Falconsnál, Jimmy Garoppolo és Jakobi Meyers Josh McDanielshez írt alá.

A Dolphins mindent belead

A Dolphins bizony komolyan gondolja ezt a contenderség dolgot és rálépett a Rams féle útra. Tele vannak sztárjátékosokkal, akiket pickekért szereztek meg (Tyreek Hill, Bradley Chubb és most Jalen Ramsey) és eltoltak minden lehetséges pénzt a következő évekbe. A jövő évi cap hiteket nézve hat (!) olyan játékosuk is van, aki 20 millió felett foglal a sapkából (Hill, Chubb, Ramsey, Xavien Howard, Terron Armstead, Tua Tagovailoa), plusz ott van még a 18 milliós Emmanuel Ogbah és a 15 milliós Jerome Baker. Aztán egy szakadék és az újonc szerződéses Jaylen Waddle jön 8 millióval, majd nincs 4 milliónál nagyobb cap hittel rendelkező játékos.

Ez eléggé hajaz egy all inra a csapat részéről, jöjjenek a sztárjátékosok dögivel, aztán áttoljuk a terheket későbbi évekre, hogy idén minél több mindenki beférjen. Persze van ebben ráció újonc szerződéses irányítóval, a gond mindössze annyi, hogy Tuát nem helyezzük olyan polcra, akivel igazán versenyben lehet lenni, főleg nem a telített AFC-ben Mahomes, Allen, Burrow, Herbert, Lamar és várhatóan Rodgers ellen. Tegyük hozzá, hogy hasonló csapatépítéssel a Rams Jared Goffal bejutott a Super Bowlba, szóval nem lehetetlen feladat ez, még ha ott kisebb is volt azért a verseny.

Mindenesetre Mike McDaniel rendszere ad egy hasonló előnyt, mint Sean McVayé adott annak idején, a Vic Fangio koordinálta védelem pedig nagyot léphet előre a tavalyi szezonhoz képest, szóval nem elképzelhetetlen egy mély playoff run, egyedül az irányító kapcsán lehetnek kétségeink – ami persze elég fontos fogaskerék a gépezetben –, de az offense tavaly top3-as szinten muzsikált Tuával (még ha nem is miatta).

Nagy lehet a verseny a Seahawks és a Raiders (és a Lions?) között a 4. újonc QB-ért

Az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a Panthers, a Texans és a Colts irányítót fog húzni a top4-ben. A kérdés az (amellett, hogy ki kit választ majd), hogy ki viszi ki a negyedik magasra értékelt QB prospectet. Ráadásul ez nem feltétlen sorrendiséget jelent, hiszen a Cardinals árulja a picket, így a Coltsot meg lehet előzni és sorban a harmadik irányítót kiválasztani. Szóval a kérdés az, hogy ki húz még irányítót a fenti hármason kívül.

A Seahawks nagyon csapatbarát szerződést adott Geno Smithnek, amiből egy év után ki lehet szállni, így náluk egyértelműen opció ez az 1/5-ös pickkel. Kettővel hátrébb jön a Raiders, amely szintén olyan szerződést adott Jimmy Garoppolónak, hogy abból egy év után könnyen ki lehet szállni, így itt is opció a QB. Kettejük közt pedig ott a Lions, mint sötét ló. A general manager Brad Holmes nagyon szereti Jared Goffot, de neki is be kell látnia, hogy hosszú távon nem lehet vele Super Bowlért menni. Ennél jobb lehetősége pedig jó eséllyel nem lesz a csapatnak, az utolsó Matt Staffordért kapott cetlit felhasználva ők is vihetnek egy új QB-t.

A Falcons merülhet még fel a top10-ben, és kizárni nem is lehet őket, de Taylor Heinicke cserének való leigazolása nekem azt sugallja, hogy megnézik Desmond Riddert idén. Illetve ott van még a Titans 1/11-re, ott is újjáépítés van a sok kivágással, akár lehet az a terv része, hogy felmennek 1/3-ra a Cardinals helyére. Nagyon érdekes lesz az egész, és arra elég jó esély van, hogy a történelem során először kimegy négy irányító a top7-ben (a 7. pick ugye épp a Raiders pickje), de akár ennél szűkebb is lehet ez a határ.

A hatalmas merítési lehetőség lenyomta a linebackerek árát

Az idei piac telis-tele volt legalább átlagos, vagy afeletti linebackerekkel. Ez jelenthette volna azt, hogy nem fognak kapkodni a poszt játékosaiért a csapatok a piac korai szakaszában, ehelyett a két nagy öreg Bobby Wagner és Lavonte David kivételével szinte minden említésre méltó LB elkelt az első 36 órában. Ennek oka valószínűleg az, hogy az idei draft borzasztó a linebackereket tekintve, így senki sem akarta a véletlenre hagyni a dolgot és inkább bebiztosított magának egy LB-t a piacról.

És hogy ilyen sokan voltak a piacon, egyértelműen lenyomta az árakat – kivéve, ha valakit Tremaine Edmundsnak hívnak (akiről mindig el kell mondani, hogy még mindig csak X éves, pedig már az Y. szezonját tapossa). Rajta kívül senki sem kapott évi 10 milliónál többet, ráadásul ennyit is egyedül Bobby Okereke, a többiek a 7 milliós határt sem tudták átlépni. TJ Edwards, David Long, Germaine Pratt, Eric Kendricks, Leighton Vander Esch, Quincy Williams mind átlag feletti játékosok, mégis meg kellett elégedniük 6-7 milliós éves fizetéssel – és voltak még rajtuk kívül is használható linebackerek, akik már új otthonra találtak.

Persze a poszt nem valami értékes, szóval ez is okozhatja az alacsonyabb árakat – és ezért is voltak ilyen sokan a piacon –, de azért az számomra meglepő volt, hogy ennyire nyomottak voltak az árak, ennél azért valamivel magasabb összegekre számítottam.

[/ppp_patron_only]