A Chiefs végre erősített kicsit az elkapósorán, ugyanis Mike Garafolo információi szerint megszerezte a Giantsnél tavaly kiváló szezont futó Richie Jamest, aki meglepő módon még elérhető volt a piacon. A szerződés részleteiről egyelőre nincsenek információink, de vélhetően veteránminimumos vagy pármilliós kontraktusról van szó.
A korábbi hetedik körös James tavaly karrierje legjobb szezonját produkálta, hiszen 57 elkapásból 569 yardot és 4 touchdownt szerzett, mindegyikkel a legjobb volt a Giantsben. Előtte három évet töltött a 49ersnél, ahol összesen szerzett 689 yardot és 3 touchdownt.
A Chiefsnél idén távozott a tavaly sem túl erős WR-sorból JuJu Smith-Schuster és Mecole Hardman, és James az egyetlen idei erősítés, aki így csatlakozik a Marquez Valdes-Scantling, Kadarius Toney, Skyy Moore trióhoz. James elsősorban slot elkapó, így érdekesen illeszkedik ebbe a sorba, hiszen Toney és Moore skill setje is főleg középre illik.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások