Még a hónap elején jöttek ki olyan riportok, melyek szerint a draftig elhúzódhat a Rodgers-csere. Úgy néz ki, hogy bejön ez a forgatókönyv, ugyanis a jelenlegi tudásunk szerint abszolút nem történt semmi változás az üggyel kapcsolatban.
A Packers egyértelműen kijelentette, hogy nem Aaron Rodgersszel tervez, az irányító elárulta, hogy csak a Jetsben hajlandó játszani, a New York-i franchise pedig magabiztosan állítja, hogy a jövőbeli Hall of Famer irányító biztosan nála fog játszani. Sietni viszont senki nem siet.
Minden bizonnyal a draft alatt vagy közvetlenül előtte fog megtörténni a csere, mivel a Packers szeretne még idei pickeket szerezni az irányítóért. Állítólag az 1/13-as választási jogról már letettek, így a Jets egyik idei második körét várhatjuk ellenértéknek, plusz valamilyen jövő évi kondíciós konstrukciót feltételektől függően – ha Rodgers jól teljesít és 2024-ben is játszani akar, az a Packers oldalát növeli, viszont ha visszavonul, akkor a Jetsnek kellene kevesebbet fizetnie. Állítólag ezeken a kondíciókon megy a huzavona, és igazából van még bő három hetük tető alá hozni az egyezséget.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások