Egyelőre nem haladnak a tárgyalások a Vikings és a ligaelit elkapó Justin Jefferson között. A főedző Kevin O’Connell pedig némiképp meglepő módon nem mondott semmi biztatót a legutóbbi interjújában (via PFT), mindössze azt hangsúlyozta, hogy nála senki sem lenne boldogabb, ha sikerülne hosszabbítani Jeffersonnal.
“Nem igazán tudnék határidőt mondani. Justin tudja, hogyan érzünk iránta. A következő hónapokban megpróbálunk tető alá hozni egy egyezséget és ha sikerül, akkor nálam senki sem lesz boldogabb. Alig várom, hogy ennek vége legyen és abban a tudatban kezdjünk el dolgozni, hogy Justin még sokáig velünk lesz.”
Jefferson idén kaphat először hosszú távú szerződést és a játéka alapján rekordfizetésre számíthat (pláne, hogy a negyedik éve és az ötödik éves opciója miatt könnyű is lenne elosztani a terheket). Három év alatt soha nem volt 1400-nál kevesebb yardja az alapszakaszban, 324 elkapásból 4825 yard és 25 TD került a neve mellé, tavaly pedig 128 elkapásból 1809 yardot és nyolc TD-t szerzett, előbbi kettő a legtöbb volt a poszton.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások