Úgy tűnik, hogy a legújabb felsülése után már senki nem látja a kezdő irányítót Carson Wentzben. Jeremy Fowler információ szerint ezzel maga a játékos is tisztában van, ennek megfelelően pedig hajlandó lenne cserének is aláírni, és állítólag ilyen szerepkörben már van érdeklődés iránta.
Wentz eredetileg az Eagles 1/2-ese volt még 2015-ben. Újoncként korrekt volt, majd másfél jó idény és egy top szerződés után teljesen összeomlott a játéka. 2021-ben el is cserélte a csapat a Coltshoz, ahol mindössze egy év után kiábrándultak belőle. A Commanders viszont még látott benne fantáziát és tavaly két harmadik körös pickért cserébe megszerezte a veterán QB-t.
Ez már ekkor is ostobaságnak tűnt, pláne hogy Wentz hozta magával a 28,3 millió dolláros fizetését is. Végül nem is váltotta meg a világot, sérülések és a pocsék teljesítménye miatt csak hét meccsen lépett pályára (1755 yard, 11 TD, kilenc INT), majd kivágta a Commanders.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások