A Jets a Bills ellen kezdi a szezont, ráadásul hétfő esti rangadó formájában, azonban a cornerback Brandin Echols nem lesz ott a pályán, ugyanis az NFL eltiltotta őt egy meccsre a Magatartás Szabályzatra hivatkozva – írja Tom Pelissero.
A 2021-es hatodik körös játékos még tavaly áprilisban okozott autóbalesetet, amiben a szenvedő fél részleges lebénult. A cornerback nem volt ittas, de gyorsan hajtott (50 mph-s zónában 84 mph-val), felelőtlenül előzött és váltott sávot, ráadásul a biztonsági öve sem volt bekötve – ő mégis megúszta karcolások nélkül. A másik autó söfőrjét viszont a biztonsági övébe csavarodva, fejjel lefelé lógva, komoly sérülésekkel találták meg a kiérkező szervek, majd a kórházba szállították és később meg is kellett műteni a gerincét.
Börtönbe végül nem kerül Echols, mivel ez volt az első vétsége a törvény ellen, de fél évre elvették a jogsiját, 55 ezer dolláros kártérítést kell fizetnie, és három éven át bekerül egy többlépcsős rehabilitációs programba.
A Jetsnél Echols egész vállalható újonc évet hozott le, legalábbis a körülményekhez képest, de aztán másodévére érkezett Sauce Gardner és DJ Reed, így jelenleg cserének számít a csapatnál.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások