Az European League of Football ötödik fordulójában a címvédő – tehát a kontinens legjobb csapata – Vienna Vikings látogatott a Fehérvár Enthroners otthonába és papírforma szerint 41-12 arányban nyerni is tudott.
A Vikings az első félidőben mindössze egyetlen egyszer puntolt, azonban ez mégsem jelentette azt, hogy végig touchdownokat ért el. Ugyan 4 futott TD összejött (három Florian Wegantól, egy pedig egy QB sneakkel), de a hazaiak védelme három fumble-t is kierőszakolt (kettőt Zilai János, egyet peig Jebrai Regan egy sack után). Az Enthroners viszont csak egyet tudott ezek közül touchdownra váltani, akkor Hegedűs Máté passzát Madaras Erik kapta el az end zone sarkában.
A 27-6-os első félidő után a második legelején Hegedűs dobott egy pick6-et, innentől viszont annyira nem volt eseménydús a találkozó, mint az első félidő volt. A Fehérvárnál Ráthonyi Kende szerzett még egy futott TD-t, a bécsiek pedig egy újabb QB sneakkel állították be a 41-12-es végeredményt. A futójáték megállításával alaposan meggyűlt az Enthroners baja ezen a találkozón is, ugyanis az ELF statisztikai lapja szerint 253 yardot nyelt be a védelem a földön.
Ezzel az Enthroners 0-5-ös mérleggel áll a keleti konferencia utolsó helyén, amit a Vikings vezet 4-0-val.
Az összefoglalót itt tudjátok megtekinteni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások