Az utóbbi két évben Leonard Fournette volt a Buccaneers első számú futója, azonban ő idén távozott a csapattól. A helyét a tavalyi harmadik körös Rachaad White veszi át, és olyan dolgot szeretne elérni, amire a franchise-nál 2005 óta nem volt példa.
“Az az elvárásom a szezonra, hogy tegyem a dolgom. Legyek az a srác, akit (a general manager) Jason Licht gondolt rólam, legyek önmagam. Menjek ki a pályára, lazuljak el, érezzem jól magam. A Bucsnak vagy nyolc éve nem volt 1000 yardos futója, ezt is szeretném megugrani.”
– mondta a másodéves futó a Good Morning Football műsorában.
Utoljára Doug Martin volt képes 1000 yardot elérni a Buccaneers színeiben még 2015-ben. Nem lesz egyszerű dolga a tavaly 481 yardot szerző White-nak, ugyanis a támadófal nem áll épp a legjobb erőkből. Tavaly alig tudtak lyukakat és teret generálni, így mindössze meccsenként 76,9 yardot szerzett a csapat a földön, ami a legrosszabb teljesítmény volt a ligában. Az persze könnyen elképzelhető, hogy idén többet fog futni a csapat Brady távozása után, és White-nak is több szerep jut Fournette távozásával, főleg hogy mellette csak Chase Edmonds van, mint értékelhető vetélytárs. Ettől függetlenül nem lesz egyszerű elérnie az 1000 yardos határt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások