A Broncos tavaly nagy reményekkel indult neki a szezonnak, de csúnya lebőgés lett a vége. Russell Wilson maradt, de legalább Nathaniel Hackettet leváltották, aki 1980 óta mindössze a második főedző lett, akit újonc évében még a szezon vége előtt menesztettek. A helyére Sean Payton érkezett, ráadásul egy első körös pickért cserébe. A történelem pedig azt mutatja, hogy három éven belül Super Bowl sikerre vezetheti a Broncost.
Payton az ötödik főedző 1970 óta (tehát az AFL-NFL egyesülés óta), akiért első körös picket adtak. Az NFL Research szedte össze, hogy az előző négy ilyen főedzőből hárman három éven belül Super Bowlra vezették a csapatukat: Don Shula a Dolphinst, Bill Belichick a Patriotsot, Jon Gruden a Buccaneerst.
A negyedik Bill Parcells volt, aki a Patriotstól került a Jetshez és első évében pozitív mérleget ért el (ahogy Shula és Gruden is, ők ráadásul a rájátszásba is bejutottak), szóval még ha a Super Bowl nem is jönne össze, azonnali nagy fejlődés várható a denveriektől.
Payton egyéni érdemei is bizakodással tölthetik el a Broncos szurkolóit, hiszen első évében a Saints élén 10-6-os mérleget ért el, megnyerte a csoportját és konferenciadöntőig menetelt. Karrierje során kilencszer jutott rájátszásba, hétszer nyerte meg a csoportját és egyszer a Lombardi trófeát is elhódította.
Kíváncsian várjuk mihez kezd idén a 2022-ben pocsék teljesítményt nyújtó Russell Wilsonnal, és hogy tényleg felemeli-e a denveri franchise-t.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
Legutóbbi hozzászólások