Kyler Murray január 3-án esett át egy műtéten, hogy helyrehozzák az elszakadt térdszalagját. Ebből a felépülés általában 9-12 hónapot vesz igénybe, tehát optimista forgatókönyv szerint a szezonnyitóra lehetne bevethető az irányító, pesszimista becslés szerint pedig csak a szezon végére – a realista pedig valahol a kettő között van. A Cardinals QB-ja viszont szeretne ott lenni a pályán az első héten.
“Ahogy előre tekintek, még hosszú út áll előttem. Ideális esetben szeretnék visszatérni az első fordulóra. Ez a cél, de nem tekinthetek ennyire előre. Napról napra kell haladnom. Pozitívnak kell lennem, nincs lehetőségem negatívnak lenni. Megkapod a türelmi időszakot amikor megtörténik, akkor jöhetnek az érzelmek, de utána basszus menni kell. Az élet nem áll meg, a munka nem áll meg. A cél továbbra is az, hogy fejlődjek és Super Bowlokat nyerjek.”
– mondta Murray a csapat YouTube csatornáján futó Flight Plan című sorozat első részében.
A Cardinalsnak egyébként sok érdeke nem fűződik ahhoz, hogy siettesse vissza a pályára Murray-t, hiszen belekezdtek egy újjáépítésbe, és láthatóan az 1/1 a nem kimondott cél, aminek elérésében Murray nem feltétlen lenne segítségükre. Szóval valószínű, hogy Murray-t a szezon mondjuk feléig nem látjuk, ha egyáltalán, addig pedig a veterán Colt McCoy, esetleg az ötödik körös Clayton Tune lehet a csapat kezdő irányítója.
Murray jövője minimum kérdéses Arizonában, hiszen ha összejönne az 1/1, akkor jó esély lenne arra, hogy új irányítót választana a Cardinals, Murray-t pedig elcserélnék.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
Legutóbbi hozzászólások