Az utóbbi években egyre kisebb hangsúlyt fektettek a csapatok az előszezonmeccsekre, szinte csak elvétve láttunk kezdőket a pályán. Ez a tendencia alighanem idén is folytatódni fog, a Jetsnél például már be is jelentették, hogy hiába lesz négy mérkőzésük is augusztusban (a Hall of Fame meccsen is pályára lépnek) ne nagyon számítsunk Aaron Rodgersre augusztusban (via ESPN).
Ez nem meglepő, a 39 éves, négyszeres MVP Rordgernek aligha van szüksége az előszezonra ahhoz, hogy csúcsformában legyen (egy sérülést meg pláne nem akar senki megkokáztatni). Tavaly ki is jelentette, hogy “semmilyen hasznát” nem látja annak, hogy egy-két drive-re beöltözzön, szerinte ez csak “időpazarlás”. Ennek megfelelően legutóbb 2018-ban játszott az előszezonban, és akkor is csak hét snapet kapott.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások