Az NFL franchise-ok minden évben arra törekszenek, hogy egy jól felépített tornyot alkossanak, amit nagyon nehéz ledöntenie az ellenfeleknek vagy külső tényezőknek. Azonban minden egyes csapatnál vannak olyan játékosok, akiknek az elvesztése minimum alapjaiban rengeti meg ezt a tornyot, ami adott esetben össze is dőlhet ennek az egy építőkockának a kihúzásával – mint a közismert Jenga játékban. Legújabb sorozatunkban ezeket a játékosokat keressük, most épp az AFC Southban.
Értelemszerűen szinte mindegyik csapatnál az irányító állna az első helyen egy ilyen listán, szóval őket most kivesszük az egyenletből és csak a nem-irányítókra koncentrálunk. Legtöbb esetben persze a legnagyobb sztárok lesznek a válaszok a kérdésre, de figyelembe kell venni a mélységet a posztokon, illetve a rendszer felépítését is.
Houston Texans
A Texans a Watson-éra dicstelen befejeződése óta újjáépítési fázisban van, ezért kevés ligaszinten is kiemelkedőnek számító tehetség található a keretben. A skill pozíciós játékosok között sok a fiatal, akik még nem bizonyítottak, ezért a Jenga-tornyos kérdésre a támadófalban kell keresni a választ. Laremy Tunsil az egyik legjobb passzblokkoló left tackle a ligában, aki az előző szezonban nyújtott teljesítményéért a legmagasabb osztályzatot kapta a poszton a Pro Football Focustól. Tavaly mindösszesen 1 sacket, 3 irányító hitet és 13 siettetést engedett 676 snap alatt.
Az idei szezonban a Texans legfontosabb célja, hogy C.J. Stroud felvegye az NFL ritmusát és zökkenőmentes legyen az átállása a profi ligára. Az újonc irányító egyik legnagyobb gyenge pontja az egyetemen a nyomás alatti játék volt. Stroud pontossága és a döntéshozatala sokat romlott, ha a védők folyamatosan a nyakában lihegtek, a labdaeladást ígérő passzai a háromszorosára nőttek a tiszta zsebes szituációkhoz képest. A fal közepén a Kenyon Green – Juice Scruggs – Shaq Mason hármas finoman szólva sem a legmegnyugtatóbb összeállítás, így különösen fontos Tunsil jelenléte. Létfontosságú tehát a fiatal QB potenciáljának kiaknázásához, hogy Tunsil egészséges maradjon és ne engedjen vakoldalról érkező ütéseket az irányítóra.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások