A korábbi első körös NFL-irányító Dwayne Haskins tavaly áprilisban hunyt el mindössze 24 évesen, miután egy teherautó elgázolta az autópályán. Már akkor is elég furcsa volt a sztori, most pedig az Associated Press bukkant rá egy keresetre, ami fényt deríthet a történet hátterére.
Ezek szerint Haskinst egy három nőből és egy férfiből álló csoport bedrogozta, majd kirabolta. Így tehát nem saját szándékból voltak szerek a szervezetében, ami más megvilágításba helyezi a történteket.
Ezen kívül a kereset vádjai szerint a Haskinst elütő teherautó gyorsan hajtott és felelőtlenül vezetett, vélhetően megszegte a súlykorlátozásokat is. Emellett azt is állítják, hogy a Haskins által bérelt autó azért fogyott ki az üzemanyagból, mert hibás volt – ezért kellett félreállnia az irányítónak az autópálya szélén és ezért kellett gyalogosan megpróbálnia továbbállni. Sőt, az állami szerveket is kritizálják, amiért nem volt rendesen kivilágítva az út és mert nem vezettek be alacsonyabb sebességkorlátozást egy építési zónában, ahol ráadásul egy kihelyezett közlekedési tábla is zavarta a látási viszonyokat.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Nyolcvanhetes on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Zotya on Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Zotya on Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Kopi3.14 on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Kopi3.14 on Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Zotya on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Zotya on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
Ha ezt mind leírod előre teóriaként, azonnal agyhalott konteómániásnak neveznek. Az élet a legnagyobb konteógyáros.
Vegyük ki Haskinst a képletből.
A többi dolog is olyan probléma, amivel foglalkozni kellene, amúgy is.
Egyébként is Haskins meghalt, felesleges még becsmérelni.
Bármit követett el, jobban akkor se lehetne megbűntetni.
Erre mondják, hogy “összejött” minden!
“Rossz táncost a töke is zavarja.”
szóval bedrogozva autóba ült de mindenki más a hibás?