Saquon Barkley bokája megsérült a Cardinals elleni győzelem során, és sokan attól tartottak, hogy az egész évet ki kell hagynia a sztárfutónak. Szerencsére ez nem így van, jó híreket kapott Barkley és a Giants is, ugyanis Adam Schefter információi szerint nem súlyos a running back bokasérülése, így vélhetően csak három hetet kell kihagynia. Ha így lesz, akkor a 49ers, a Seahawks és a Dolphins elleni meccsekre kell majd őt nélkülöznie a New York-i gárdának és majd a Bills ellen térhet vissza a gyepre.
Barkley két meccs alatt 114 yardot szerzett a földön, plusz 41-et a levegőben, illetve kétszer jutott be a célterületre. Ez a sérülés nem jön jól neki pénzügyileg, ugyanis a szerződésében ösztönzők vannak 1350 futott yardra, 65 elkapásra és 11 TD-re, amiket jóval nehezebb lesz összehoznia hárommal kevesebb mérkőzés alatt.
A helyén Matt Breida, Eric Gray és Gary Brightwell kaphat szerepet.
A Ravensnél is jó hírekről számolhattak be az orvosok, ugyanis nem fogják IR-re tenni a safety Marcus Williamst, akinek még az első fordulóban sérült meg a mellizma. Ez sokszor jelent egész éves kihagyást, azonban végül műtét nélkül fog megpróbálni rehabilitálni.
Pontos időtávot nem tudtak mondani John Harbaugh-ék, de ha nem kerül IR-re, akkor az azt jelenti, hogy van esély arra, hogy a következő 4 héten belül pályára léphet majd. Azt nem várnánk, hogy a következő 1-2 hétben visszatér a gyepre, de mindenképp örülhetnek a hírnek a Ravens szurkolói.
A helyén Geno Stone játszik Kyle Hamilton párjaként, és a Bengals ellen szerzett is egy interceptiont.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások