Ahogy az idén többnyire lenni szokott, úgy most is elmaradt a látványos támadójáték két top irányító között. A Chargers és a Cowboys offense is rengeteg hibával játszott, utóbbi ráadásul folyamatosan szabotálta is magát a rengeteg szabálytalansággal (mondjuk ez a labda mindkét oldalán igaz volt), de végül Dak Prescotték voltak hidegebbek fejben, ami ezúttal elég volt a győzelemhez.
Az előre felrajzolt játékok jól ültek, ugyanis mindkét csapat gyorsan TD-t szerzett, utána viszont az első félidő egy punt parádé volt: hétszer is puntoltak a csapatok, ráadásul négyszer 3&out után. A félidőben azért a hazai pályán játszó Chargers lehetett elégedettebb, mert ugyan a Cowboys egy második negyed végi mezőnygóllal 10-7-re vezetett, de előtte sikerült a 13 yardoson 4&1-re megállítani a dallasiakat (megint nem sikerült az Eagles féle tush push).
#Cowboys fail on fourth down Tush Push vs #Chargers pic.twitter.com/Ou0CLx6cRx
— Tanner Phifer (@TannerPhiferNFL) October 17, 2023
A harmadik negyed nyitódrive-jában a Chargers is elhasalt egy negyedik kísérletnél (4&1), ráadásul a Cowboys hét yardosánál. A döntés jó volt, neki kellett menni, bár így utólag biztosan sokan fogják kritizálni Brandon Staley-t a döntése miatt (jogtalanul), hisz végül három ponttal kapott ki a csapat. A Cowboys offense viszont az öltözőben maradt, így sikerült második nekifutásra kiegyenlíteni, majd egy gyors TD-váltás után 17-17 volt az állás hét perccel a meccs vége előtt (igaz ehhez azért kellett a vendég speciális egység bénázása).
Dak Prescotték viszont egy 14 játékból álló, 54 yardos drive végén átvették a vezetést egy mezőnygóllal. Herbertéknek bő két percük volt az egyenlítésre/győzelemre, de annak ellenére hamvába holt a próbálkozás, hogy a drive első játékában Micah Parson offside büntetése miatt egy 1&5-öt kellett volna megoldani. Egy háromyardos futás után viszont második kísérletre Parsons bezsákolta a Chargers irányítóját, majd egy játékkal később Stephon Gilmore lehalászta a fiatal QB labdáját, ezzel végképp eldöntve a találkozót.
But actually what we expect would happen in this game 😂😅
Cowboys 🤝 Chargers 🤝 Chaos
pic.twitter.com/SgeFkqtJxb— NFL on FOX Podcast (@NFLonFOXPod) October 17, 2023
A Cowboys nagyon büszke lehet a győzelemre, ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy kikapjon. A támadófal borzalmas volt, Prescotton kívül senki nem tudott futni, ráadásul ötször is sackelték az irányítót. A speciális egység összehozott egy fumble-t, mert Jalen Tolbert benézte a játékot, azt hitte, az egyik csapattársa hozzáért a labdához, így megpróbálta a földön pattogó játékszert megkaparítani, de csak hozzáérnie sikerült (lásd fentebb). Így a játékszer szabaddá vált a saját térfelén, a Los Angeles-iek összeszedték és végül TD-t kapott belőle a vendég csapat.
Bónuszképp pedig 11 (!!!) elfogadott büntetést nyelt be a Cowboys 85 yardért, ami nevetséges. Mike McCarthy 2020 óta irányítja a Dallast és minden évben az övé volt az egyik legbüntetettebb csapat a ligában, és úgy néz ki, 2021 után idén ismét a Cowboys fog az élen végezni (jelenleg vezetik a ligát 46-tal). Annyira nem jó ez a csapat, hogy meccsenként ennyi büntetést elviseljen, ráadásul az idei 46-ból 20 snap előtti szabálytalanság volt, ami egyértelmű koncentrációs és felkészülésbeli hiba és szigorúan McCarthy felelőssége.
in 85 red zone plays, Dak Prescott had just 2 rushing attempts
it made no sense… but was an easy fixpic.twitter.com/gxcrAMHEUP https://t.co/JSN3ucHTQd
— Warren Sharp (@SharpFootball) October 17, 2023
Ami pozitívum, hogy Prescott viszont jól játszott (272 yard, egy TD eladott labda nélkül, plusz volt egy negyedik kísérletre megfutott TD-je), illetve a védelem is hasított. A nagyon nagy játékok ugyan elmaradtak (hét QB-hitre csak egy sack jutott), de sikerült folyamatosan nyomás alatt tartani Herbertet és amikor a legjobban kellett, akkor Micah Parsons tudott villanni és kvázi eldöntötte a találkozót.
A Chargers részéről viszont nincs túl sok ok az örömre. Ugyan Austin Ekeler visszatért és a passzjátékban ez meg is látszott, de összességében elég ötlettelen és kiszámítható volt így is az offense. Keenan Allen jól játszott, de mellé nem igazán tudott senki felnőni, és mivel a támadófal szabadnapot vett ki (2,3 yardos átlaggal futott a csapat), így Herbert lehetőségei is jócskán beszűkültek (plusz ő sem játszott különösebben jól, volt pár kihagyott ziccere).
Tony Pollard goes 60 YARDS on the first play of the 4th quarter!
📺: #DALvsLAC on ESPN/ABC
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/cKH8Z3jhNB pic.twitter.com/2VksnB1NFe— NFL (@NFL) October 17, 2023
Így leginkább a védelemnek kellett volna hoznia a meccset és ez sok szempontból még működött is. Tony Pollard 2 yardos átlaggal futott, Staley pedig kivételesen jó gameplant rakott össze és sikerült folyamatosan nyomást generálni, ami öt sackben nyilvánult meg. De ahogy a Chargersnél lenni szokott, úgy mindig jött egy rövidzárlat (például Pollard 60 yardos elkapásánál), plusz a hazaiak sem akartak elmaradni a zászlógyűjtésben (kilenc flaget fogadott el a Cowboys), ennyi hiba pedig most sem fért bele.
Dallas Cowboys @ Los Angeles Chargers 20-17
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams