Két éve Tyrod Taylor Joe Flacco cseréje volt, tavaly pedig úgy ment neki a szezonnak, hogy ő lesz a harmadik számú irányító Matt Cassel és EJ Manuel mögött. Azonban az edzőtábor során megszerezte a kezdő pozíciót és összehozott egy Pro Bowler teljesítményt, igaz, csak azért került be, mert mindenki más visszamondta. Így vagy úgy, de kellően jól és sokat játszott ahhoz, hogy érvénytelenítse szerződése utolsó évét és jövőre szabadügynökként nagy pénzt kaszáljon.
Taylor tavaly 20 TD-t passzolt és csak 6 interceptiont, 3000+ passzolt és 550+ futott yardja volt, tehát tényleg jól játszott. Rex Ryan nemrég el is mondta róla, hogy nagyon sokat vár tőle, hisz egy nagyon különleges tehetség, aki egyre magasabbra és magasabbra juthat. Való igaz, ilyen jól játszó irányítója talán még soha nem volt, azonban ez a jó játék felvet bizonyos problémákat: fizetni kell majd neki, ráadásul sokat. Taylor ugyanis még csak 26 éves, jó is volt tavaly és ha jó lesz idén, akkor 12-15 milla alatt nem ússza meg a csapat.
A Bills szerencséjére a 2017-es sapkájuk elég jól áll, 32 millióval nagyjából a középmezőnyben vannak és a legfontosabb szabadügynökük az a corner Stephon Gilmore lesz. Igaz, ő sem fog 10-12 milliónál kevesebbet kérni, de elméletben minden adott hozzá, hogy Taylor sokáig boldogítsa a Bills szurkolókat.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15