A Commanders kiárusításba kezdett, ugyanis Montez Sweat után egy másik korábbi első körös pass rushert, Chase Youngot is elcserélte. A vevő ezúttal a 49ers volt, ami mindössze egy harmadik körös picket áldozott a 2020-as draft 1/2-eséért.
Young újoncként nagyon jól játszott, majd sérülések miatt 2021 és 2022 között csak 591 snapen volt a pályán. Idén viszont elég jól teljesített, 38 nyomásgyakorlás és hat sack került a neve mellé. A szerződése a szezon végén lejár, így érdekes lesz látni, hogy a 49ers hajlandó-e egy negyedik védőfalembernek (Javon Hargrave, Arik Armstead, Nick Bosa) is top szerződést adni.
Bosa és Young egyébként az egyetemen együtt játszott az Ohio State-en, így most újra összeáll a nagy duó.
Related TopicsSan Francisco 49ersWashington Commanders
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások