Nincs szerencséje Nakobe Deannek idén. Az Eagles linebackere már korábban megjárta a sérült listát egy lábsérülés miatt, de most ismét IR-re fogja tenni a csapat egy újabb lábsérülésnek köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy minimum négy meccset ki kell hagynia, ugyanakkor egy játékost egy idényen belül kétszer is aktiválni lehet IR-ről, így a linebacker szezonja még nem ért véget.
A 2022-ben harmadik körös védő tavaly csak 47 snapen tudott pályára lépni. Idén több lehetőséget kapott, öt meccsen négyszer is kezdett és összesen 182 snapen játszott a sérülése előtt. Nem is teljesített rosszul, főleg futás ellen volt hasznos, passz ellen már akadtak gondjai. A hiányában a két kezdő linebacker Zach Cunningham és Nicholas Morrow lesz.
Related TopicsPhiladelphia Eagles
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások