A linebacker Myles Jack még augusztusban jelentette be a visszavonulását mindössze 28 évesen. Ian Rapoport azonban most arról számolt be, hogy a Steelers és a védő előrehaladott tárgyalásokat folytat és jó esély van rá, hogy Jack a Pittsburgh kedvéért visszatérjen az NFL-be.
Jack a Jaguars második köröse volt még 2016-ban. Karrierje elején Pro Bowler szinten teljesített, 2019-ben kapott is egy 4 éves, 57 millió dolláros szerződést. Ezt követően viszont fokozatosan esett vissza a játéka, a 2021-es idény után ki is vágta a Jax. Tavaly a Steelersben játszott, 692 snapen volt fenn a pályán, de sem futás, sem passz ellen nem sikerült a korábbi fényét idézni, majd az idei holtszezonban aláírt az Eagleshöz, de még a végső keretszűkítés előtt visszavonult.
A linebacker karrierje alatt soha nem volt Pro Bowler vagy All-Pro, de így is 49 millió dollárt keresett. Most ehhez jöhet még pár százezer dollár, ha sikerül megegyezni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
Legutóbbi hozzászólások