Amióta Magyarországon NFL-t lehet nézni, nem sok öröme volt azoknak, akik valami oknál fogva a Lions, a Browns, a Jaguars vagy a Texans gárdáját választották kedvencüknek – de az amerikai drukkereknek sem, akik régebb óta követik a sportot. Ők úgyanis azok a csapatok, akik nem hogy nem nyertek még Super Bowlt, de még csak el sem jutottak egyszer sem a nagydöntőbe.
Azonban most mindannyian boldogok lehetnek, hiszen a történelem során először mind a négy csapat egyszerre pozitív mérleggel áll!
A Lionsnek (8-2) ez a legjobb idénykezdete 1954 óta. A Brownsnak (7-3) ez a legjobb idénykezdete 1994 óta. A Jaguarsnak (7-3) ez a legjobb idénykezdete 1999 óta. A Texansnak (6-4) pedig ez a legjobb idénykezdete 2018 óta.
A Texanst szurkolóinak volt a legtöbb öröme az utóbbi bő évtizedben, hiszen 2011 és 2019 között azért hatszor bejutottak a rájátszásba, sőt nyertek is négy meccset, de a divisional körön sosem jutottak tovább 2002 óta húzódó történelmük során. Az utóbbi három évben pedig egyszer sem szereztek négy győzelemnél többet.
A Lions 33 éve nem nyert meccset a rájátszásban, és azóta mindössze nyolcszor sikerült bejutni a playoffba. Ugyanennyiszer volt maximum 4 győzelmes idényük.
A Jaguars ebben az évezredben mindössze négyszer jutott be a rájátszásba, abból egyszer sikerült eljutni a konferenciadöntőig, de ez beékelődött egy három- és egy ötgyőzelmes szezon közé, tehát abszolút kiugrónak tekinthető. Sokat elmond az is, hogy 2000 óta mindössze ötször volt pozitív mérlegük.
A Browns pedig az 1998-as visszatérése óta mindössze egyetlen egy meccset nyert a rájátszásban – ugyanennyi szezonjuk volt, amikor nem nyertek egyetlen egy meccset sem az egész alapszakaszban. Ha máshogy nézzük, ugyanannyi maximum kétgyőzelmes idényük volt, mint pozitív mérleges.
Most viszont mindenkinek megindult a szekér és mind a négy gárda pozitív mérleggel és nem mellesleg playoff-helyen áll. Értelemszerűen ez lenne az első idény valaha, ahol mind a négy gárda bejut a rájátszásba.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások