Michael Thomas múlt héten térdsérülést szenvedett, de a Saints bye weekre ment, így nem sok információi érkezett ennek komolyságáról. Most viszont a csapat IR-re tette, így minimum négy meccset kell kihagynia a veterán elkapónak és legkorábban december 21-én térhet vissza a Rams ellen – jelentette be a Saints.
Thomasnak meggyűlik a baja a sérülésekkel, hiszen az utóbbi négy évben mindig IR-re került. Az előző három szezonban mindössze 10 meccsen tudott pályára lépni a bokája és a lábfeje miatt, idén ezt a számot egy év alatt hozta, viszont most meg a térdével akadtak gondjai. Az egykori top elkapó most már csak árnyéka régi önmagának, de azért még mindig hasznos tud lenni: idén 39 elkapása volt 448 yardért és egy touchdownért.
Hiányában Chris Olave és Rashid Shaheed kaphat még több labdát, illetve a hatodik körös újonc AT Perrynek kellene fellépnie melléjük.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások