Az AFC Eastet a liga talán legkeményebb csoportjának várták a szakértők a nyáron. Oké, Aaron Rodgers kiesésével nem lehetett számolni, így a Jets vesszőfutása részben magyarázható, azonban a Patriots 2-10-es mérlegére nem számíthatott senki. A legújabb vereség után pedig újabb mélységekbe került a New England-i franchise.
A Patriotsnak sikerült az utóbbi három körben összesen 26 ponton tartania az ellenfeleit, mindegyiknek maximum 10 pontot engedve. Ebben pedig leginkább az az érdekes, hogy mindeközben egyik meccset sem nyerték meg ezek közül. Ezzel a New England lett az első csapat az 1938-as Chicago Cardinals óta, amely zsinórban három meccsen maximum 10 ponton tartja az ellenfelét, de három vereséget könyvelhet el. Idén, ha egy csapat maximum 10 pontot kap, akkor 52-3 a mérlegük – mindhárom vereség a Patriotsé.
Ezzel Belichickék 2-10-es mérleggel állnak, ami 2000 óta a főedző egyetlen 10+ vereséges idényét jelenti. Ha így folytatja, akkor a valaha volt legrosszabb szezont hozza össze Super Bowl-győztes edzőtől. Az eddigi rekordot Tom Landry tartja 3-13-mal, az 1988-as Cowboyst vezényelte az 1/1-es pickhez, amivel végül kiválasztották Troy Aikmant. Valami hasonlóban reménykedhet a Patriots is – Belichick mondjuk nem feltétlen, ugyanis Landryt azután a szezon után kirúgták.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások