A történelem legpatinásabb klubjai. A liga legtöbb Super Bowl győzelmével rendelkező franchise-ai. Egy öldöklő csata csütörtök este. A cél: 10 pont fölé jutni.
Egy kis történelem
A két csapat együtt 12 Super Bowl győzelmet tud felmutatni, pontosan megfelezve ezt 6-6 arányban, miközben egyetlen másik franchise-nak sincs ennyi gyűrűje. A 49ers és a Cowboys mellett a legdominánsabb dinasztiákat tudják felmutatni a történelem során. Úgyhogy aki kicsit nosztalgiázni akar, az mindenképp kapcsolja be a tévét éjjel és nézze vissza a régmúlt győzelmeit.
Egymás elleni mérleget tekintve az alapszakaszban a Steelers vezet 15-14-re, a rájátszásban viszont 4-1 az állás a Patriots javára. Az utóbbi hét évben a Patriots 6-1-es mérleggel rendelkezik, legutóbb tavaly 17-14 arányban sikerült diadalmaskodniuk. Bill Belichick 16-12 a Steelers ellen (12-4 a Patriots élén), Mike Tomlin pedig 3-9 a Pats ellen. Ha főműsoridős, Pittsburghben játszott találkozókra szűkítünk, akkor 4-1 a mérleg a New England javára, ha pedig az egyetlen egy csütörtök esti rangadójukat nézzük, akkor is a Pats nyert 28-21-re még 2015-ben.
Itt bizony kevés pont lesz
A fogadóirodák 30 pontra lőtték be az over/under határt, ami a szerzett pontokat illeti. Ez annyira kevés, hogy a CBS szerint utoljára 1993-ban volt ilyen alacsony, amikor egyébként a 2-11-gyel álló Patriots megverte az 1-12-es Bengalst 7-2 arányban. Habár mások szerint 2004-ben is volt ilyen alacsony ponthatár, de ez már részletkérdés.
A Super Bowl érában mindössze hétszer volt ilyen alacsony ponthatár, ellenben ebből hatszor túlteljesítettek a csapatok. Most azért az az ember érzése, hogy nagyon távolinak tűnik még ez a 30 pont is. Például azért, mert a Patriots összesen 26 pontot engedett az utóbbi három meccsén, miközben mindegyiket elvesztette. A Steelers pedig 36 pontot szerzett ugyanebben az időszakbank, egyetlen egyszer sem mentek 16 fölé. Egész szezont nézve a Patriots szerezte a legkevesebb, a Steelers az 5. legkevesebb pontot, ráadásul most még a pittsburgh-ieknél a kezdő irányító Kenny Pickettre sem számíthatnak, akinek a helyét Mitch Trubisky veszi át. Ha pedig a meccseiket nézzük, akkor a Patriots találkozóin van a legkevesebb pont (33,5), a Steelerséin pedig a második legkevesebb (35,1).
Ha a statisztikákon túllépünk és a pályára koncentrálunk, akkor sem lesz szebb a helyzet, ha sok pontot szeretnénk látni. A Patriots offense katasztrofális minden szempontból. A Steelers védelmét elsősorban a levegőben lehetne támadni, hiszen Joey Porter Jr.-on kívül nincs értékelhetően játszó cornere a csapatnak, ráadásul Minkah Fitzpatrick is törött kézzel játszik hátul. Ezt azonban nem fogja tudni kihasználni Bailey Zappe és az elkapók. Talán a hatodik körös újonc Demario Douglasben lehet kicsit bízni. A New England-ieknek talán a futás lehetne a mentsvár, de Cam Heyward visszatérésével nehezebben sebezhető itt a Steelers, ráadásul Rhamondre Stevenson sérülésével Zeke Elliottra lesz bízva a futások oroszlánrésze, ami 5 éve tök jól hangzott volna, de 2023 decemberében már sokkal kevésbé.
A túloldalon is próbálhatnának a futásokra építeni, hiszen a támadófal összeállni látszik ilyen téren, Najee Harris és Jaylen Warren szuper duót alkot, de a Patriots elit futásvédelme ellen nem sok esélyük lesz. Szóval irány a levegő, ahol meg Mitch Trubiskyre kéne hagyatkozni, ami sosem hangzik jól. Még akkor sem, ha fegyvereket tekintve egyértelmű előnyben is van a Steelers a Pats back7-je ellen. Belichick még mindig meg tudja nehezíteni a bizonytalan irányítók dolgát (tavaly Trubi 168 yardra volt képes egy TD és egy INT mellett), erre lehet számítani most is.
Szóval tök jó, hogy Pittsburgh-ben aranyra festették az end zone-okat, de nem biztos, hogy bárki beteszi oda a lábát ma éjjel a visszahordókon kívül.
Mindenki közelebb kerül a céljához?
A meccs győztesére alapvetően nem nehéz tippelni, ha megnézzük, hogy melyik csapat mire hajt. A Patriots zsinórban ötöt bukott (1995 óta a leghosszabb ilyen sorozatuk), most ott vannak az 1/2-es helyen, ahol egy új franchise irányító kiválasztásával megfordíthatnák a sorsukat. A Steelers pedig jelenleg az 5. helyen áll az AFC-ben, tehát a legjobb bejutó wild card csapatnak mondhatja magát, és nyilván az a cél, hogy ezt megtartsák.
A spreaddel kapcsolatos tipp már érdekesebb. Egyrészt a Patriots idén 2-10 a spreaddel szemben. Másrészt viszont a Steelersnek ugyanis megvan az a tulajdonsága, hogy a jó csapatokat lehúzzák a saját szintjükre, ellenben a rosszak ellen lealacsonyodnak az ő szintjükre – lásd Cardinals ellen vasárnapi vereség. Erre statisztika is van: ha Mike Tomlin vezetésével legalább 3,5 pontos favoritok voltak, akkor mindössze 43,8%-ban hozták a spreadet.
Ha pedig kicsit kiterjesztjük a kutakodást és azt nézzük, hogy az alacsony pontszámú mérkőzéseken (42-nél kevesebb meccs előtti várakozás) az underdogok hogyan teljesítenek, akkor 2018 óta 57,7%-ban ők hozzák a spreadet.
Tipp: Patriots +5,5
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Komoly csata várható. A Steelersnek mennie kell, mi meg adhatjuk magunkat. Szerintem lesz támadó pont mindkét oldalon 10 és 6 a Steelers javára,, de nekik lesz még egy védelmi TD-jük is. Így öldöklő küzdelemben 17-6 lesz a végeredmény. Vagy hasonló. Mindkét csapatnak ez a lenne jó, reméljük senki nem köp a levesbe.
Volt már kétpontos TNF?