Közeledik a szezon vége, így a hajrára kanyarodva pedig még egyszer rápillantunk a díjazottak versenyére!
MVP: Brock Purdy, 49ers
Dobogósok: Lamar Jackson (BAL), Dak Prescott (DAL)
(Dobogósok a szezon felénél: Lamar Jackson (SF), Patrick Mahomes (KC), Tua Tagovailoa (MIA)
“Nagyon szívesen választanék nem-irányítót erre a díjra, mert Tyreek Hill, A.J. Brown, Christian McCaffrey vagy épp Myles Garrett teljesítménye is lenyűgöző historikus mértékeket tekintve is.” Így kezdtem a szezon felénél az MVP figyelőt és ez a véleményem nem változott továbbra sem. Ellenben realisztikus akarok maradni és nem irányító csak nagyon indokolt esetben kaphatja az MVP díjat és ehhez az irányítók szürkébb teljesítménye mellett historikus számok kellenek. Tyreek Hill sérülésével pedig egyrészt utóbbitól távolabb kerültünk, előbbinél pedig nem érzem úgy, hogy ne lehetne rámutatni pár irányítóra.
Én most jelenleg úgy érzem, hogy kicsit az érdemei elismerése jeléül Brock Purdy érdemelné meg az MVP címet. A 49ers irányítója jelenleg vezeti a ligát például passzpontosságban (70%), passer ratingben (116,9), sikeres passzok utáni átlagban (14,1) és komulatív EPA-ben is. Ha az elmúlt évek MVP-jeihez hasonlítjuk ezeket a számokat, akkor azt láthatjuk, hogy Purdy számai alig maradnak el az elmúlt 10 év győzteseitől, sőt vannak statisztikák, amik jobbak is nála. Ezen kívül a Ringer munkatárai utánajártak annak, hogy mely statisztika az, ami a leginkább megjósolja egy irányító MVP címét és a kiigazított nettó passzonkénti yardokra mutatnak rá (amely a passzonkénti yardok touchdownokkal, interceptionökkel és sackekkel kiigazított változata lényegében). Az elmúlt 23 évben ebben 10 iránytó lépte át a 8,5 yardos átlagot és közülük mindenki megnyerte a címet (kivétel, aki éppen nem egy másik ilyen irányító miatt nem kapta meg). És nem győzzük hangsúlyozni, hogy nagyon jó a 49ers rendszere, de Purdy az aki maximálisan ki is tudja használni az előnyöket. Végül pedig érdemes megemlíteni, hogy az NFC első kiemeltjének az irányítója jelenleg, tehát a liga legjobb csapatát is vezeti.
Lamar Jackson továbbra sem lett rosszabb, sőt a Ravens simán vezeti az AFC-t, így ő is szóba jöhetne, de a fancy statisztikák egyelőre elkerülik, így Purdy mögé sorolnám a listán. Ellenben érdemes megjegyezni, hogy közel 3000 passzolt yardja van és 643 futott yardjával is kivételes mutatók felé közelít, csak kevésbé van a szem előtt. Prescott pedig ha a Dallas bye weekje óta nézzük a számokat, akkor felveszi a versenyt Purdyvel is. Ellene az szól, hogy a Cowboys valószínűleg elveszti a csoportot, ez pedig nem segíti az ügyét. Viszont ha egy ilyen komoly hátralévő sorsolással megnyeri a Dallas a csoportot, sőt akár az első kiemelést is elviszi a 49ers elől, akkor jó eséllyel ő viszi haza a címet.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ne Patrik, te is beálltál a Purdy táborba?