Minden szezon előtt megmutatjuk, hogy az 53 fős keretek alapján melyik csapatok a legfiatalabbak és a legidősebbek. Azonban egyrészt ez nagyon hamar változik a roster mozgásokkal, másrészt a fontosabb dolog úgyis az, hogy a pályán kik mennyit játszanak és ez alapján melyik csapat milyen idős vagy fiatal. Most Bill Barnwell szedte össze, hogy snapekkel kiigazítva melyik franchise-nak milyen az átlagéletkora. Íme a táblázat:
A legidősebb csapat tehát a Saints – így volt ez a keretszűkítéskor is, és most is a snapek alapján. Az Eagles és a 49ers teljes keretet nézve az átlagnál kicsit idősebb volt, azonban snapekkel kiigazítva már a top3-ban vannak. Ez ugyebár azt jelenti, hogy vannak ugyan fiatal játékosok a keretben, de ők kevés szerepet kapnak. Ez így igazi contendernél egyébként nem probléma, így lehet jobban rámenni a Super Bowlra. Az már rosszabbul mutat, hogy a Patriots a 6. legidősebb csapat és így is az 1/2-es picket birtokolják jelenleg – ez elég rossz recept. Hasonló mondható el a Raidersre is a 8. legidősebb kerettel és az 1/6-os pickkel.
A lista túloldalán ahogy a keretszűkítés után, úgy most is a Packers áll, mint legfiatalabb egység. Az offense ráadásul kiemelkedik a mezőnyből, átlag egy évvel fiatalabbak a második helyezett Steelersnél – tehát akkora a különbség köztük és a második közt, mint a második és a 19. közt. A Giants és a Bears a 10-12. helyeket foglalták el a keretszűkítés után, de snapekkel kiigazítva végülis a második-harmadik legfiatalabbak idén. A Lions negyedik helye elég kecsegtető a 9-4-es mérleggel együtt, hiszen fiatal kerettel is ilyen jól tudnak szerepelni.
Csak offense-t tekintve a Packers, a Steelers, a Colts, a Buccaneers és a Bears a legfiatalabb, míg a Saints, a 49ers, a Broncos, a Raiders és a Ravens a legidősebb. A védelmeknél a Giants, a Chiefs, a Cardinals, a Lions és a Bears a legfiatalabb, míg a Steelers, a Saints, a Bills, az Eagles és a Panthers a legidősebb.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért