Connect with us

Beharangozó

Negyedik számú irányítók csatája csütörtök éjjel

A Browns és a Jets játssza az idei utolsó csütörtök esti rangadót, ami már csak azért is érdekes, mert mindkét csapat a negyedik kezdő irányítóját tapossa már az idei évben. A nagy különbség persze az, hogy egyiküknél ő upgrade-et jelent az első számúhoz képest. 

A sztori: negyedik számú irányítók

A Jetsnél mindent feltettek Aaron Rodgersre, akinek négy snap után elszakadt az Achillese és kihagyta a teljes szezont. Utána jött Zach Wilson, és mivel őt 1/2-re draftolták 2021-ben, így kitartottak mellette szinte minden áron. Nem hoztak helyette másik irányítót, pedig megtehették volna. Aztán az ő rossz játéka is odáig fajult, hogy elege lett az edzői stábnak, betették Tim Boyle-t, aki még talán nála is rosszabb volt és érthetetlen, miért van a ligában. Szóval jöhetett Trevor Siemian, aki szintén nem jó, de legalább nem is tragikus. Ő múlt héten megszerezte első győzelmét 2017 óta, habár ebben hatalmas segítségére volt a védelem és az ellenfél is, és még így is majdnem sikerült kikapnia.

A vicces az egészben, hogy volt egy tökéletes alternatívája a Jetsnek már a szezon legelején is. Az a Joe Flacco, aki már tavaly is kezdett náluk meccseket. És aki most a Browns szezonját menti meg épp. Hiszen ő is a negyedik irányítója a csapatnak. Eredetileg ők is mindent feltettek egy lapra Deshaun Watson teljesen garantált szerződésével, azonban nagyon gyengén játszott, majd meg is sérült. Jött az újonc Dorian Thompson-Robinson és a veterán PJ Walker is, mindketten nyertek ugyan meccset a védelem hátán, de nem játszottak jól. Szóval kipróbálták a 38 éves Flaccót, mert ő egy kompetens veterán irányító. Egy ilyen védelemmel pedig egy Flaccóval simán lehet meccseket nyerni, ahogy azt meg is mutatta az utóbbi időben: 3-1-es mérlege van úgy, hogy 1307 yardot és 10 TD-t passzolt, mindkettő a legtöbb a ligában ebben az időszakban. A Texans ellen egyenesen elit teljesítményt nyújtott az olasz csődör.

A tét

A Jets számára már nincs tétje a meccsnek, ellenben a Browns most bebiztosíthatja a rájátszását egy győzelemmel. Ez lenne az utóbbi 20 év második playoff-részvétele a csapat számára.

Egy-egy matchup, amire figyeljünk

Myles Garrett (és Browns pass rush) vs. Mekhi Becton (és Jets támadófal)

Garrettnek az utóbbi öt meccsen egyetlen egy sackje sincs, így már nem ő a favorit az Év Védője címre, hanem Micah Parsons. A vállsérülése is közrejátszik ebben Garrettnek, de azért nyomásokat generál most is, csak kicsit kevesebbet és a sackek elmaradtak. Most főműsoridőben egy gyenge támadófal ellen hozhatja vissza magát a rivaldafénybe és erősítheti meg az Év Védője jelöltségét.

A Jets ugyanis már 12 különböző kezdő ötössel állt fel idén a falban, az utóbbi 11 meccsen zsinórban mindig változtatni kellett valamin. Garrett elsősorban a támadók bal szélén rohamoz, tehát Mekhi Becton lehet az ellenfele, akit jó eséllyel megesz majd reggelre. De a túloldalon Za’Darius Smithnek is jó napja lehet a negyedik körös újonc Carter Warren ellen, szóval Siemiannak fel kell kötnie a gatyáját. Annyiban ő nehéz ellenfélnek számít Garrették számára, hogy gyorsan szabadul a labdától (az utóbbi két meccsén átlag 2,4 másodperc alatt) és még véletlen sem akar mélyre menni.

Amari Cooper vs. Sauce Gardner (és DJ Reed)

Cooper dominált múlt héten és 265 yardot szerzett a Texans ellen. Most jóval nehezebb dolga lesz, hiszen Sauce Gardnerrel és DJ Reeddel kell farkasszemet néznie. Ha a Browns edzői okosak – márpedig eddigi tapasztalataink alapján azok –, akkor ritkán teszik majd őt Gardner oldalára, mivel a Jets CB-i nem változtatják a helyüket, így könnyű őket elkerülni. Így talán keveset látjuk majd ezt az elit matchupot, mindenesetre amikor igen, akkor igazi csemege vár ránk, és amikor nem, akkor is érdekes lesz figyelni, mennyi sikere lesz Coopernek.

A Jets védelme 33 meccse nem engedett 300 passzolt yardot egyetlen irányítónak sem (ez a leghosszabb aktív sorozat a ligában), így bármennyire is érzi egymást Flacco és Cooper, most nehéz dolguk lesz feltörni ezt az egységet. És mivel a futójáték annyira nem működik Clevelandben Chubb nélkül és a félig sérült fallal, így a passzokra kell majd hagyatkozni. Ez viszont tényleg nem lesz egyszerű, és nem csak a CB-duó miatt, hanem mert a védőfal is elég sok gondot tud okozni ezzel a mély pass rush rotációval.

Pár játékos, akire még figyeljünk

Breece Hall, RB, Jets: A Browns védelme inkább futás ellen sebezhető, tehát ha valahol, akkor itt lehet keresnivalója a Jetsnek, Hallban pedig mindig benne van egy nagy játék, amiből egész sokat engedett a földön a clevelandi alakulat.

Garrett Wilson, WR, Jets: A legveszélyesebb fegyvere a Jetsnek. Idén már 88 elkapása van, a franchise történetének harmadik játékosa, akinek meglett a 80+ két egymást követő évben és az NFL történetének a kilencedikje, akinek ez meglett első két szezonjában. Nem lesz most egyszerű dolga tornászni a számain, ugyanis az idei egyik legjobb CB-duó, Denzel Ward és Martin Emerson ellen meccsel majd.

Quincy Williams, LB, Jets: Nem lehet nem imádni Williams játékát, aki valósággal repül a pályán. Tavaly már elég jól játszott, idén meg kifejezetten jól. Sokat találkozhat majd a tight end David Njokuval, aki Flacco második kedvenc célpontja és viszonylag csendesen egy nagyon magas színvonalú tight enddé nőtte ki magát az utóbbi két évben.

Geron Christian és James Hudson, OT-k, Browns: A clevelandiek három legjobb tackle-je kiesett már idén, így a 4-5. számúak kezdenek a fal szélén. Ez szinte minden támadósort megtorpedózna, azonban a Brownsnál remek a támadófal-képzés, így nem dőlt össze minden. Mondjuk mindketten elég gyengén játszanak és Flacco zsebben való mozgása sokat segít rajtuk és az offense képén. Most baromi nehéz dolguk lesz Bryce Huff, John Franklin-Myers és Jermaine Johnson ellen.

A tippek

A Browns idén hazai pályán 7-1-es mérleget tud felmutatni, ami elég impresszív, és mivel ők a jobb csapat és nekik is kell jobban a győzelem, így nem meglepő, hogy mindannyian rájuk tippelünk. Ha valaki a másik oldalban bízik, akkor itt egy kis hangulatjavító: Kevin Stefanski még sosem nyert az AFC East ellen (0-6).

Tipp: Browns -6,5

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x