Trevor Lawrence most vasárnap kénytelen lesz kihagyni élete első futballmeccsét sérülés miatt. Annyi nyavalyát szedett már össze az utóbbi hetekben, hogy az most már tényleg túl sok, a dobóvállának sérülése már neki is betette a kaput és nem tudja vállalni a játékot a Panthers ellen. Így CJ Beathard fog kezdeni a Jaguars színeiben, akinek ez lesz az első kezdő meccse 2020 óta.
Lawrence 2021-ben volt 1/1-es, azóta mind a 49 meccsen kezdő volt. Idén 65,5 százalékos pontossággal 3736 yardot, 19 TD-t és 12 INT-t passzolt, illetve volt 329 futott yardja és 4 futott touchdownja. Beathard idén 29 passzból 23-at jó helyre dobott és 171 yardot szerzett, de ezek mind garbage time játékok voltak, így sok következtetést nem vonhatunk le belőlük. Abból talán többet, hogy a 49ers színeiben Kyle Shanahan kezei alatt 2-10-es mérleget tudott elérni kezdőként.
A Jaguarsnak nagyon fontos a Panthers elleni meccs, egy vereség ugyanis elég jó eséllyel azt jelentené, hogy nem nyerik meg a csoportjukat és a rájátszás is nagy veszélybe kerül. A New York Times egy vereség után minden más eredménytől függetlenül 20 százalék esélyt adna a csoportgyőzelemre és még 26 százalékot egy wild card helyre.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
Legutóbbi hozzászólások