Connect with us

Hír

Mostert nem játszik ma, IR-re került JuJu és Jamal Adams is, kivágták Frank Clarkot

A 21 TD-vel a ligát holtversenyben vezető Raheem Mostert nem tud ma pályára lépni a Ravens elleni. Térd- és bokasérülése is van, de az edzők úgy beszéltek róla a héten, hogy minden bizonnyal játszani fog, így ez kisebb meglepetésnek számít. Így De’Von Achane-en lesz nagy felelősség, hogy működjön a futójáték.


A Seahawks IR-re tette a safety Jamal Adamst, miután az előző két meccset is kihagyta térdsérülés miatt. Így legalább négy mérkőzést ki kell hagynia, tehát hacsak nem jut el a konferenciadöntőig a csapat, úgy idén már nem látjuk a pályán. Emellett jó esély van, hogy a Seahawks mezében sem lép többet pályára, a fizetése és gyenge játéka miatt vélhetően kivágják majd tavasszal.

Szintén Seahawksszal kapcsolatos hír, hogy menesztették a pass rusher Frank Clarkot, akinek nem nagyon volt hozzáadott értéke, mióta szezon közben leigazolták. Nagy kérdés, kell-e még valakinek a 30 éves védő.


A Patriots sérültlistára tette az elkapó JuJu Smith-Schustert, aki így idén már nem lép pályára. Idén mindössze 260 yardot és egy TD-t szerzett.


A Cardinals IR-re tette az elkapó Marquise Brownt, így idén már ő sem lép pályára. A szezon során 574 yardot és 4 TD-t szerzett.


A Packers sérültlistára tette a cornerback Eric Stokest, idén már másodjára. Adamshez hasonlóan őt is csak akkor látjuk idén, ha a csapata konferenciadöntőbe jut.


A Saints IR-re tette a jobb oldali tackle Ryan Ramczyket, akiről írtunk is a minap, hogy akár a karrierjét is befolyásoló térdproblémái vannak.

A Saints kiváló tackle-jének olyan komoly a sérülése, hogy a karrierje is veszélybe került

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x