A Titans az utolsó fordulóban már tét nélkül lép pályára, hiszen nem juthat rájátszásba (ez már az előző körben is így volt). Azonban a Jaguarsszal még kiszúrhatnak, hiszen ha megverik őket, akkor a Jacksonville biztosan nem lesz csoportelső és jó eséllyel a rájátszásról is lemarad. A főedző Mike Vrabel pedig úgy gondolja, hogy minden héten van miért játszaniuk, és szükségük is van a győzelemre több okból is.
Mikor ennek miértjeire rákérdeztek, így felelt:
“Mert a vereség szívás. Másra gondoltál? Csak érdekel. Kikapni kib*szottul szívás. Borzasztó. Ezért akarok nyerni. A játékosokért akarsz nyerni, akik kidolgozzák a belüket is. Nem arról van szó, hogy jó szájízzel menjünk a holtszezonba, senkit sem érdekel áprilisban a felkészülés kezdetén, hogy mit csináltál január elején.”
– mondta Vrabel, via WSMV.
A Titansnek sok sikerben nem volt része idén, hiszen 5-11-es mérleget hoztak össze eddig, így 2015 óta ez lesz a legrosszabb szezonjuk. El kell kezdeniük egy újjáépítést, mert sok a gond keretben. Reményeik szerint a második körös Will Levis köré tudnak építeni, aki mutatott biztató jeleket újoncként.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások