Sok csapat számára tét nélkülivé vált az utolsó forduló, így a rájátszásra kanyarodva inkább úgy döntöttek, hogy nem küldik ki a legfontosabb játékosaikat a pályára, hanem adnak nekik egy hét pihenőt. Így olyan legendás párosításaink is lesznek, mint a Carson Wentz vs. Sam Darnold csata. Mutatjuk, kik jelentették már be a pihentetést.
A Ramsnél szinte minden fontos játékos kiüli a zárókört, pedig egyébként a 6. és a 7. kiemelés közt még nem dőlt el a pontos helyezésük – és nem mindegy, hogy a Cowboyshoz, vagy a Lionshöz kell utazni. Mindenesetre Matt Stafford, Aaron Donald, Cooper Kupp, Kyren Williams, Ernest Jones, Tyler Higbee és Joe Noteboom sem fog játszani, egyedül Puka Nacua kap szerepet, hogy újonc rekorder lehessen, de amint megvan a 29 yardja, ő is megy a padra. Ez tehát azt jelenti, hogy Carson Wentz lesz a Rams kezdő irányítója.
Ellenfele pedig Sam Darnold lesz, ugyanis a 49ers is pihenteti a kezdőit a biztos első kiemelés tudatában.
A másik első kiemelt Ravens sem játszatja a kezdőit, így Lamar Jackson helyett Tyler Huntley fog irányítani.
A Chiefs teljesen biztosan 3. kiemelt lesz az AFC-ben, így náluk sem játszanak a kezdők, tehát Patrick Mahomes helyett Blaine Gabbert fog irányítani.
A Browns meg biztosan 5. kiemelt lesz, így nekik sincs értelme kockáztatni a sérüléseket, szóval Joe Flacco helyett Jeff Driskel lesz a kezdő. Ő lesz a csapat ötödik kezdő irányítója, ezzel a Browns a történelem második csapata lesz, amely öt különböző kezdő QB játszatása után bejut a rájátszásba (az első az 1984-es Bears volt).
Nem pihentetés miatt, de a Commandersnél bejelentették, hogy ismét Sam Howell fog kezdeni a Cowboys ellen.
A Jetsnél Zach Wilson nem épült még fel az agyrázkódásából, így Trevor Siemian lesz a kezdő a Patriots ellen.
A Vikingsnál pedig ismét Nick Mullens fog kezdeni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
Legutóbbi hozzászólások