Az Atlanta Falcons helyi idő szerint hétfőn 0 óra 1 perckor bejelentette, hogy menesztették a főedző Arthur Smith-t az állásából. A general manager Terry Fontenot viszont marad a helyén.
Pár hete még arról volt szó, hogy hacsak nem lesz egy szezon végi összeomlás, akkor a szurkolók által sokat kritizált Smith marad a helyén. Azonban jött az összeomlás, az utolsó 5 meccsükből 4-et elvesztettek, köztük az 1/1-es Pantherstől is sikerült kikapni. Így tehát nem meglepő, hogy a már 81 éves Arthur Blank tulajdonos nem volt türelmes a főedzővel és kirúgta.
Smith mindhárom évében 7-10-es mérleget ért el a Falcons élén, utolsó meccsén 48-17-re kapott ki a legnagyobb rivális Saintstől. Ugyan a gyenge irányítójátékra is lehet fogni a rossz szereplést, de ebben is nagy keze volt Smith-nek, hiszen ő is befolyással volt erre. Ahogy persze a GM Fontenot is, azonban az ő munkásságát kevésbé lehet kritizálni, jó játékosokat húzott a drafton és egy elég jó védelmet verbuvált össze idén a piacról.
Az érdekes kérdés lesz, hogy Ryan Nielsen védőkoordinátor megtarthatja-e állását, pontosabban hogy úgy keresik-e majd a következő főedzőt, hogy az ő helye adott, hiszen ő elég jó munkát végzett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások