Nagyon úgy néz ki, hogy Dustin Hopkins nem tudja vállalni a héten a játékot. A Browns 2023-ban elit teljesítményt nyújtó rúgójának (36-tól 33 mezőnygólt belőtt, 50+ yardról pedig 8/8-as mutatója van) ez lesz sorozatban a harmadik mérkőzése, amit a combhajlítója miatt kénytelen kihagyni. A helyén Riley Patterson kap majd szerepet, aki két meccs alatt hétből hat extrát értékesített és belőtte az egyetlen FG-kísérletét.
Jó hír viszont, hogy a csapat aktiválta Grant Delpit 21 napos edzési periódusát, így kis szerencsével már a héten visszatérhet a pályára a védő. A korábbi második körös safety kezdőnek számít a Browns elit védelmében, az első 14 fordulóban 738 snapen volt a pályán, mielőtt megsérült. Idén karrierévet tartott, főleg coverage-ben fejlődött sokat, a lehető legjobbkor került bevethető állapotba.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások