Tegnap óta nem Pete Carroll a Seahawks főedzője, ami sokakat hatalmas meglepetésként ért. Végül maradt a csapat kötelékében tanácsadói körben, így kvázi közös megegyezésnek is lehet tekinteni a dolgokat, de Carroll elmondta, hogy ha rajta múlott volna, akkor nem változott volna semmi.
“Elég keményen küzdöttem azért, hogy az edző maradjak.”
– mondta Carroll a csapat hivatalos csatornáin tartott sajtótájékoztatóján. A részletekbe és a miértekbe azonban nem volt hajlandó belemenni legnagyobb sajnálatunkra, de ebből azért kiderül, hogy a tulajdonos Jody Allenék nem vele tervezték a folytatást és nem közös döntés volt a beosztásának módosítása.
A 72 éves Carroll egyébként egyáltalán nem úgy hangzott, mint aki biztosan be akarja fejezni az edzősködést, habár konkrét választ erre nem tudott adni. Azt mondta, hogy egyáltalán nem fáradt, pedig a szezon véget ért és elég kimerítő szokott lenni egy ilyen idény. Emellett izgatott az új kihívás miatt, amit egyébként más idősebb és mélyen tisztelt edzőkkel és vezetőkkel is eljátszottak már a ligában, mint John Elway és Bruce Arians – ez a csapatok tisztes módja a továbblépésnek egy legendás figurájuktól.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Jets megpróbált felvenni valakit Nathaniel Hackett fölé
- Cél a pontrekord? – 49ers draftértékelő
- Megvan, melyik meccset közvetíti először Tom Brady
- BREAKING: Jared Goff lett a liga második legjobban fizetett játékosa!
- BREAKING: Antoine Winfield Jr. a történelem legjobban fizetett DB-je!
- BREAKING: Chiefs-Ravens meccsel indul az alapszakasz!
- HFL: A Titans és a Cowbells még veretlen az alapszakasz felénél
- A Steelers cornerback-, a Saints támadófal fronton erősít
- Visszavonult Albert Wilson
- Házi feladat letudva – Giants draftértékelő
- Először BPA, aztán needek – Raiders draftértékelő
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások