A Panthers elég hosszú listát rakott össze a general manageri interjúkra, azonban végül házon belül maradtak és előléptették az eddigi segéd-GM Dan Morgant – jelentette be a csapat. Morgan linebacker poszton játszott is annak idején Carolinában, sőt a Super Bowlba jutó csapat tagja is volt.
Morgant 2001-ben az első körben draftolta a Panthers, miután a Miami egyetemen a legjobb linebackernek és legjobb védőnek járó elismeréseket is bezsebelte. Ezután egész karrierjét a csapatnál töltötte, 2007-tel bezárólag. A 2004-es szezonban Pro Bowler lett és nagy szerepe volt abban, hogy Super Bowlba jutott a csapat, ahol aztán a Patriotstól kaptak ki.
Játékospályafutása után 2010-ben kezdett el a Seahawks front office-ban dolgozni, ahol pár év alatt a profi játékosszemélyzetért felelős igazgatóvá léptették elő. Innen Buffalóba vezetett az útja és a teljes játékosszemélyzetért felelős igazgató lett. Innen tért vissza három évvel ezelőtt Carolinába assistant GM pozícióba, most pedig a general manageri feladatokat is megkapta.
A következő feladata a főedző megtalálása lesz, majd a támadósor állományának felturbózása, hogy Bryce Youngból kihozhassák a legtöbbet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások