Ha a sikerességet Super Bowlokban mérjük, akkor jelenleg a Patriots és a Steelers a két legsikeresebb franchise a 6-6 Lombardi-trófeájával. A második helyen 5-5-tel a 49ers és a Cowboys áll, szóval egy jövő vasárnapi győzelemmel a San Francisco felléphet a Patriots-Steelers duó mellé a dobogó legfelső fokára. Ha viszont a rájátszásban aratott győzelmeket nézzük, akkor már most az első helyet érdemelték ki, ráadásul nem csak holtversenyben.
A Lions elleni győzelemmel meglett a franchise 38. sikere a playoffban, ami abszolút rekord az NFL-ben. Az idei rájátszás kezdete előtt még a Patriots volt az egyeduralkodó, azonban a wild card körben a Packers utolérte őket, majd a divisional körben megtette ezt a 49ers is, hogy egy héttel később a konferenciadöntőben aratott győzelemmel át is vegye az első helyet a tabellán.
A 49ers egyébként az NFC-döntők 35 százalékában szerepelt az 1970-es AFL-NFL egyesülés óta, számszerűleg ez 19-et jelent, ami szintén rekordnak számít az NFL-ben. Super Bowl-részvételekben a Patriots vezet 11-gyel, a második helyen pedig a Steelers, a Cowboys, a Broncos és most már a 49ers áll nyolccal.
Nagyon remélik a franchise-nál, hogy jövő héten a Chiefs ellen a Lombardi-gyűjteményük is gyarapodik, amire már 1995 óta nem volt példa – azóta áll 5 trófea a vitrinben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
Legutóbbi hozzászólások