Négy meccsre tiltaná el a főtitkár Clay Matthewst, Julius Pepperst, James Harrisont és Mike Nealt, amennyiben nem jelennek meg augusztus 26-ig egy vizsgálóbizottság előtt.
Mint ismert, az al-Jazeera tavaly decemberben egy gyógyszerész vallomása alapján vádolt meg több veterán játékost (többek között Peyton Manninget) tiltott teljesítményfokozók használatával. Az ügy azóta elhalkulni látszott, Goodell azonban nem hagyta annyiban. A hírek szerint a négy védőjátékostól az edzőtáborok alatt várta, hogy beszámoljanak, azonban ők ezt nem tették meg – sőt Harrison a nyáron megpróbálta levideózni a tesztet, aminek hatására állítólag pozitív eredménnyel fenyegették. Neal életét különösen megnehezítheti az ügy, hiszen épp csapatot keres.
“Gyenge vádaskodás” – közölte Harrison a hír hatására. Akár jogi úton is beleállna az ügybe, azonban az utóbbi időkben ritkán kedveznek ezek a játékosoknak. Az elmúlt évek lényeges fellebbezéseit végső soron elvesztették a játékosok, mivel a bíróságok csupán az eljárási részét vizsgálhatják a belső szervezeti ügyeknek – és a gumiszabályok, illetve Goodell széles jogkörei mellett ezekkel általában nincs gond. Peyton Manning tisztázta magát a vádak alól egy bizottság előtt, így kérdéses, hogy mennyire lehetnek igazak a vádak. A mostani hozzáállás azonban rossz precedenst teremthet. Fő kritika Goodell hozzáállásával szemben, hogy rendszertelenül, sokszor pletykák alapján is büntet játékosokat pénzben vagy eltiltásban, ezzel az üggyel viszont új szintre emelné ezt Manning felmentése után.
Idén komoly mennyiségű játékos kezdi tiltással a szezont. Josh Gordon, a Browns WR-je Bradyhez hasonlóan négy meccset fog a kanapéról követni. A meccseket együtt nézheti az első hetekben még Andrew Quarless, Karlos Williams, Sheldon Richardson, Vontaze Burfict és még sokan mások. A Packerstől így is egy cornerback és egy defensive lineman hiányzik, Peppers és Matthews esetleges kihagyása komolyan megütné a sajtfejűek védelmét a szezon elején.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Goodell büntetései így a kabaré kategóriát súrolják…
én ezt már kezdem viccnek érezni. olyan mint amikor egy kislány játszik otthon a babáival és úgy alakítja a dolgokat ahogy csak akarja. túl nagy hatalom összpontosul egy kézben és ez szerintem vissza fog ütni. a következő már az lesz, hogy goodell forgatókönyvírókkal fogja megíratni egy szezon menetrendjét és történéseit
Magát is eltilthatná már lassan… Lehetőleg minél hosszabb időre. Alapvetően nem vagyok ellene annak, hogy eltiltással szankcionáljanak bizonyos dolgokat, de akkor azt előbb bizonyítsák rá az adott játékosra. Meg külön vicc az is, hogy ha megvered az asszonyt vagy a gyereket, az is négy meccs, ha doppingolsz vagy drogozol, az is négy meccs, ha inkább csalsz, mint nem, az is négy meccs, meg ha az edzőtábor kellős közepén nem mész el egy szaros meghallgatásra valami kamu ügyben, az is négy meccs.
Másrészt, ha a Packers védelméből kivesszük az említett két játékost, akkor nagy szarban leszünk a szezon első negyedében. :D
Lassan a Bölcs Vezető portréját minden játékosnak ki kell függesztenie a lakásában, különben 4 meccs.