A liga legjobb támadósora az egyik legjobb védelme ellen. Az NFL egyik legjobb és leginnovatívabb támadóguruja az egyik legkreatívabb és legalkalmazkodóbb védőkoordinátora ellen. Elit játékosok a labda mindkét oldalán. Ez, és ezáltal egy igazi csemege vár ránk, amikor a 49ers támad.
Madártávlatból
A 49ers támadósora az alapszakaszban a liga legjobbja volt DVOA-ben, EPA/drive-ban, sikerességi rátában és játékonkénti yardokban is. A legjobbak voltak futójátékoknál és passzjátékoknál is.
Ha egyszerre a pályán volt Trent Williams, Deebo Samuel, Brandon Aiyuk, George Kittle és Christian McCaffrey (ez a 49ers snapjeinek 42,5%-a), akkor 7,2 yardot átlagoltak játékonként, 51,7 százalékos sikerességi rátával dolgoztak és 0,21 EPA-t adtak hozzá a játékhoz. Viszonyításképp a második helyezett ugyanebben a mutatókban 6,4 yard játékonként, 48,4% sikerességi ráta és 0,121 EPA/play. Tehát akkora volt a különbség a 49ers halálosztaga és a liga második legjobb csapata közt, mint a második és a 8. legjobb közt.
A Chiefs védelme 7. volt DVOA-ben, 5. EPA/drive-ban, 11. sikerességi rátában és 5. játékonkénti engedett yardokban. Annyit azért náluk mindenképp érdemes kiemelni, hogy ez főleg a passz elleni védekezés miatt volt ilyen magas, ugyanis futás ellen csak a 28. helyet érték el EPA-ben, bár sikerességi rátában itt is sikerült átlagosra kihozniuk a dolgot (15.). Azonban azt is érdemes kiemelni, hogy egész évben egyetlen egyszer sem engedtek 27 pontnál többet, amire még nem volt példa az NFL-ben ennyi meccsen egy szezonban. A rájátszásban pedig három meccsen összesen engedtek 41 pontot, ami egészen fenomenális. Az Andy Reid érában ez a legjobb Chiefs-védelem engedett pontokban, illetve EPA-ben a második legjobb a 2015-ös után.
A halálos 21 personnel és annak levédekezése
Amikor a 49ers támadósorára készül valaki, akkor azzal kell kezdeni a gameplant, hogy mit tervezünk a 21 personnel ellen. Ez ugyebár azt jelenti, amikor két “futó”, de valójában a futó Christian McCaffrey és a fullback Kyle Juszczyk van a pályán a tight end George Kittle és a két elkapó, Brandon Aiyuk és Deebo Samuel mellett. Mindössze két csapat volt a ligában, amely a snapjei több mint harmadában (36,5%) használta a 21 personnelt, természetesen a 49ers volt az egyik, amelynek ez a legkedveltebb felállása. Ráadásul emellett több mint 10 százalékban használnak 22 personnelt, azaz a két futó mellé két tight endet is.
Mindeközben a Chiefs nagyon szeret “könnyű” lenni, azaz sok 6 defensive backet feltenni a pályára (ez a dime personnel), a negyedik legtöbbet használták ezt a ligában. Most erre nagyon ritkán hagyatkoznak majd, hiszen a 49ers “nehéz” személyzete ellen ez totális öngyilkosság. A kérdés inkább az, hogy nickel (5 defensive back és 2 linebacker) vagy base felállást (4 DB, ezzel együtt 3 linebacker) akarnak használni.
Idén 122 snapet játszottak 21 vagy 22 personnel ellen, a háromnegyedében base formációt alkalmaztak, azonban kérdés mennyire lehet ezt alapul venni, hiszen mondjuk a Dolphinson kívül egyik sem volt olyan halálos, mint a 49ers. Talán abból jobban ki lehet indulni, hogy a tavalyi egymás elleni meccsen nagyjából fele-fele arányban használták a kettőt.
Az egész dilemmát ugyebár az okozza, hogy a 49ersnek ez a 21 personnelje hihetetlen sokoldalú, és azt játszanak belőle, amit csak akarnak. Ha könnyű boxokat hagysz nekik, akkor szétfutnak. Ha teletöltöd a boxot és kevesebb embered marad hátul, akkor meg szétpasszolnak. Szóval a meccs egyik legnagyobb kérdése az lesz, hogy a Chiefs mennyire tudja levédekezni a futást nickelből és mennyire tudja levédekezni a passzt base-ből.
the pain of defending the 49ers 21 personnel
Deebo Samuel in the backfield? Defense doesn't want a DB in the box so they stay in zone instead of man coverage. So 49ers run the ball.
2 snaps later: 1×3 formation but with Juszczyk as the outside WR to waste Diggs in coverage. pic.twitter.com/h8EgS7F1DS
— Nate Tice (@Nate_Tice) January 26, 2023
Jó kérdés, hogy Spagnuolo mire akar majd most ráfeküdni. Inkább hagyja a futásokat valamennyire, mert mégiscsak a levegőben lehet nagyobbakat haladni, és így nem adja meg Shanahannek, amit a leginkább el akar érni (single high védelmek és így nagy play action játékok)? Vagy rámegy a futás megállítására, mert talán Purdyt jobban el lehet bizonytalanítani passzoknál, főleg ha sikerül pár jó futásmegállítással kedvezőtlenebb helyzetbe hozni? Ez az egyik nagy kérdése taktikailag ennek a matchupnak.
Kinek nagyobb előny a pálya összehúzása?
Maradjunk még kicsit a felállásoknál, amit tök jól meg tudtok majd figyelni a meccsen is a snapek előtt, nem kell a sok mozgó emberre figyelni. Szóval azért lesz érdekes ebből a szempontból is a matchup, mert a 49ers használja a legtöbb “condensed”, azaz összehúzott felállást, ami azt jelenti, hogy nem húzzák szét a pályát, az elkapók is relatíve közel állnak fel a falhoz. A 49ers offense átlagos szélessége 19,9 yard volt idén a snap előtt (ezt a két legszélső játékos közt mérik), ami a legalacsonyabb a ligában és egyébként minden korábbi Shanahan-offense közt is a legszűkebb.
Ez visszavezethető a legalapabb filozófiájára a támadósornak, azaz hogy futtassák a labdát. Feltesznek egy fullbacket meg egy tight endet is blokkolni, behúzzák az elkapókat is közel a falhoz, hogy ők is blokkolhassanak, és futtatják a labdát. Aztán meg ha épp úgy van, nagyon jól tudnak belőle passzolni is. És ha passzolsz, akkor az elég nehéz a védőknek. Emberezni azért, mert nem olyan tiszták a felelősségek, nehezebb elosztani az embereket, mint amikor mindenki távol áll fel egymástól. Ráadásul az elkapóknak természetszerűleg előnyük lesz befelé törő útvonalaknál (hiszen a cornerek a külső vállukon állnak fel), amit szintén előszeretettel használnak. Zónázni meg azért, mert ha base formációban vagy fenn, akkor három linebackernek kell hátramennie coverage-be és a 49ers hihetetlen atlétáival egyszerűen nem tudják tartani a lépést. Ráadásul a futás veszélye miatt az LB-knek agresszíven fel is kell lépniük a play fake-ekre, így terület nyílik meg mögöttük.
A leggonoszabb dolog pedig az a 49ers halálosztagában, hogy tökéletesen tudnak futni ezekből a condensed formációkból, mert mindenki szuperül blokkol, és ha erre base formációval válaszol a védelem, akkor mennek tovább no huddle-ben és a condensed formáció helyett felállnak emptyben (a 2. legtöbbet használják ezt a ligában) és totálisan széthúzzák a pályát, ahol a linebackereknek ki kell menniük a szélre védekezni McCaffrey, Juszczyk és Kittle ellen. Ez már tényleg a nem fair kategória, két totálisan különböző támadósort tudsz futtatni ugyanazzal a személyzettel.
If you go condensed, Spags will send both CBs.
Here is a look at it vs. the Vikings.
>> Call this 'Chucky.'#ArtofX pic.twitter.com/VGgp1zSM3F
— Cody Alexander (@The_Coach_A) February 7, 2024
Ezen a meccsen ez lehet nem annyira jó taktika, mert a Chiefs kezére játszhat. Az egy dolog, hogy empty ellen a Chiefs idén top5-ös volt sikerességi rátában és EPA-ben is. Ám ennél még fontosabb, hogy az összehúzott formáció kapóra jön Spagnuolónak. Ő ugyanis rengeteget blitzel, és nagyon jól el tudja rejteni a szándékait. Ezt nehezebb megtennie, ha széthúzza az ellenfél a pályát, hiszen ott látványosabb, ha valaki jönni fog, hiszen be kell húzódnia a falhoz közelebb (vagy ha ezt nem teszi meg, akkor túl hosszú idő odaérnie a QB-ra).
Ha az ellenfél összehúzza a pályát, akkor a védők közül is mindenki ott tömörül középen, így lehetetlen megmondani, hogy ki fog jönni blitzre. Spagnuolónál amúgy is sokszor nehéz megmondani, honnan fog érkezni az extra nyomás, így meg aztán tényleg lehetetlen rá felkészülni.
A legérdekesebb dolog a meccsen: a blitzek
Az utóbbi két hétben is én írtam a 49ers beharangozóit, és mindig felhoztam, hogy a 49ers a liga legjobbja volt
- blitz esetén nyomás nélkül,
- blitz esetén nyomással,
- blitz nélkül nyomás nélkül.
Ellenben blitz nélkül nyomással a passzjáték mindössze a 13. helyen végzett DVOA mutató alapján.
Akkor úgy hoztam ezt fel, hogy úgy kell őket megverni, hogy nem blitzelsz, de úgyis nyomást gyakorolsz. Ez pedig egy fontos dolog is lenne a Chiefstől, és egyébként a 9. legjobb nyomásarányt és a liga legjobb sackarányát érték el 4 emberes pass rush-sal. Persze ezt kicsit korrigáljuk ki, mert nem lesz Charles Omenihu, illetve ez sok szimulált nyomás is megdobja ezeket a számokat.
Azonban azt ne várjuk, hogy erre támaszkodik majd a Chiefs. Mindenki ismeri Spagnuolót, nincs az az isten, hogy ő visszavegye a blitzeket. Ő küldeni fogja az extra embereket – idén a 6. legtöbbet blitzelte a Chiefs (31,7%), ráadásul a harmadik leghatékonyabbak is voltak ezeknél EPA/play alapján.
Most olyan problémába ütközik, hogy Purdy és összességében a 49ers a liga legjobbja volt ugyebár blitzek ellen EPA és sikerességi ráta alapján is, ráadásul míg enélkül 0,24-es EPA/playt értek el, ezzel 0,42-eset, tehát jelentősen megugrott a hatékonyságuk. Purdy átlagos passzmélysége is megugrik ilyenkor 9,58 yardra, ami a negyedik legmagasabb a ligában.
Szóval első ránézésre erősség az erősség ellen. De ássunk kicsit mélyebbre. Spagnuolo blitzelési stílusa ugyanis összességében egyedi. Egyrészt nagyon jól el tudja rejteni a szándékát, és hogy ki fog menni az irányítóra, így a legtöbb blokkolatlan embert tudta az ellenfelekre küldeni idén (ebben mondjuk benne van a rengeteg cover0 is, ahol biztosan lesz blokkolatlan játékos). Ám ami még ennél is fontosabb, hogy sokkal többször alkalmaz zónázást az 5 emberes pass rush mögött, konkrétan duplaannyit, mint a második csapat (90 vs. 45).
Megfordítva a túloldalra, a 49ers számai pedig fel vannak fújva azáltal, hogy a statisztikák blitznek kezelik azt is, amikor a védelem 5 emberes fronttal áll fel és mindenki megy az irányítóra. A 49ers “nehéz” felállásai miatt sok ellenfél 5 emberes frontokkal operál, ez pedig azért nem az a blitz, amit mondjuk Spagnuolo használ. És ha csak azokat az eseteket nézzük, amikor defensive back ment az irányítóra 5. emberként, akkor Purdy számai még mindig jók, de már nem annyira: sikerességi rátában 4., EPA-ben 12. helyet ért el, ráadásul 50%-ban nyomás alatt volt ilyen esetekben, ami az egyik legmagasabb szám a ligában. Ráadásul ha külön zóna blitzekre szűrünk, akkor is csak átlagos volt Purdy és a 49ers offense.
Szóval szerintem a Chiefs itt egyébként előnyben lehet, mármint a blitzeknél összességében. Természetesen lesznek jó játékai ebből a 49ersnek, de azt gondolom mindenki máshoz képest a Chiefs jobban fel van vértezve a blitzelésre. Nyilván sokat segít, hogy L’Jarius Sneed és Trent McDuffie hihetetlen jól embereznek, ezért is sikeresebbek a Chiefs blitzei, és emellett az elvárhatónál kevesebb elkapás utáni yardot is engednek blitzek esetén, ami szintén nagy fegyvertény most, mivel a 49ers épp erre játszik: Purdy gyorsan szabadul a labdától és odajuttatva McCaffrey vagy Deebo kezébe a labdát, aztán hajrá. A Super Bowlon azonban a szokottnál nehezebb dolguk lesz.
A földön megnyerheti a meccset a 49ers, de…
Az egyik kulcspárharcban tehát előnyben van szerintem a Chiefs, ellenben a másikban a számok alapján nagyon nem, ez pedig a futójáték. A 49ers ugyanis a liga legjobbja volt EPA alapján, miközben a Chiefs mindössze a 28. helyet érte el EPA-ben a futás megállításában. Az azért relatíve jó hír, hogy sikerességi rátában a 15. legjobbak voltak, de ez a két statisztika együtt azt jelenti, hogy sok nagy játékot engedtek a földön. Egész konkrétan kontakt után engedett yardokban a liga legrosszabbjai voltak. Ez azért is nagy probléma, mert McCaffrey nem csak kontakt előtt szerezte a legtöbb yardot a ligában, hanem bizony kontakt után is – ilyen kombóra 2017 óta senki nem volt képes.
Bármilyen statisztikát nézünk, itt nagy bajban lesz a Chiefs.
- A 10. legtöbb tömött boxot használják, de ha base formációban vannak, akkor 29.-ek EPA-ben.
- Ha könnyű boxokat alkalmaznak, akkor konkrétan tökutolsók.
- De ha 11 personnel ellen kell védekezniük, akkor sem jobbak, 31.-ek.
- Under center futások ellen 25.-ek.
- Zónafutások ellen 31.-ek.
Ezekben mind ligaelső a 49ers.
Mondhatjuk, hogy kisebb mismatchről van szó. Ráadásul ugye Derrick Nnadi sem lesz bevethető, aki a legjobb futás elleni falembere volt a csapatnak az alapszakaszban.
Ezek alapján tehát elég nehéz elképzelni, hogy a Chiefs képes legyen megállítani McCaffrey-t. Annyi pozitívumot el lehet mondani a Chiefs szurkolóinak, hogy Spagnuolo azért képes olyan gameplaneket kreálni a rájátszásra, ahol direkt az ellenfél futójátékát akarja elvenni, lásd tavalyi Super Bowl az Eagles ellen, vagy két héttel ezelőtt a Ravens elleni találkozó. Ha pedig előnybe kerülne a Chiefs a meccs elején, akkor az ellenfél is kevesebb futással próbálkozik, így ebbe lehet kicsit kapaszkodni.
A probléma nyilván az a futásra koncentráló védelmi felfogással, hogy akkor képes lesz-e a Chiefs megfogni a passzjátékot is. Mert abban hasonlóan veszélyes a 49ers. Kíváncsi leszek mi lesz Spagnuolo gameplanje ilyen szempontból is, azaz mit akar elsősorban elvenni, mitől fél jobban. Lehet úgy gondolja, hogy inkább haladjon a földön az ellenfél, az a kisebb rossz, mert a levegőben nagyobbakat lehet haladni. De gondolhatja úgy is, hogy fogjuk meg a futójátékot, inkább adjuk Purdy kezébe a labdát, abban még mindig több hibalehetőség van, amit pár jól irányzott blitzcel és egy-egy interceptionnel kihasználhatnak.
Ha tippelnem kellene, utóbbi lesz Spagnuolo terve, azaz megpróbálja megfogni a futást, reményei szerint így is erőltetni fogja Shanahan ezt, és akkor harmadik és hosszúkra meg jó esélyei lehetnek Purdy ellen a blitzekkel. Egyáltalán nem biztos, hogy ez működni fog, de talán ez lehet a jobb taktika. És azt is gondolom, hogy ha elköteleződik emellett mondjuk 6-1-es frontokkal (hatan a vonalon, egy linebacker a második szinten), akkor le is tudja lassítani McCaffrey-éket a földön… aztán majd kiderül, hogy a levegőben ki nyeri a párharcot, de itt meg jobb esélyei lehetnek összességében a már említett blitzek miatt.
Mit kezdenek Chris Jonesszal?
A falak csatája a labda ezen oldalán összességében nem olyan izgalmas (szerintem). Trent Williams ellen úgysem nyer senki, és van még egy gyakorlatilag hatástalan DT-je a Chiefsnek Chris Jones mellett. Van viszont egy (másfél) párharc, ami érdekes. A fél az, amikor George Karlaftis áll fel Colton McKivitz-cel szemben, itt a Chiefs másodéves pass rusherének előnye lehet, hiszen McKivitz egy gyenge játékosnak számít a jobb szélen.
A tényleg érdekes dolog viszont az, hogy Chris Jonest hogyan állítja meg a 49ers. És a válasz könnyen lehet, hogy “sehogy”. Spagnuolo egyébként is okosan hozza kedvező helyzetbe legjobb játékosát, így azt gondolom, hogy belül a legtöbbet Jon Feliciano ellen fog felállni, de még ennél is félelmetesebb lesz, amikor kulcshelyzetekben kiteszik a fal szélére és felállítják McKivitzcel szemben. Az rémálom lesz az OT-nek, főleg hogy Jones igazi “closer”, tehát a meccset lezáró, eldöntő pillanatai vannak.
Azt gondolom, hogy nincs jó válasza rá a 49ersnek. Persze igyekeznek majd duplázni, de sok esetben nem fog menni, meg amúgy sem feltétlen lesz hatásos. Chip blokkokat nyilván lehet használni, meg tight end segítséget adni, ha a szélen lesz, de ezt nem szereti megtenni a 49ers, mert erőforrásokat vesz el a passzjátékból, ilyen játékosállománnyal pedig nem akarsz elveszíteni senkit a koncepcióból.
Az egy az egy elleni matchupok a passzjátékban
Sokszor szoktak felhájpolni WR vs. CB matchupokat, miközben a legtöbbször igazából zónáznak a csapatok, meg a cornerek sem követik az elkapókat ide-oda, szóval általában ezek viszonylag feleslegesek. Na de nem itt! A Chiefs ugyanis az 5. legtöbb emberezést használta a ligában, ráadásul L’Jarius Sneed követi is általában az ellenfél legjobbját (ezáltal a többieknek is leosztott embereik vannak), szóval itt pont érdemes ezzel foglalkozni.
A Chiefs százalékosan a legtöbbet a cover1 (single high safety, emberezés) védekezést alkalmazza, de relatíve a ligához képest a 2-mant (két mély safety, emberezés) alkalmazzák a legtöbbet, és jól is csinálják. A 3. legjobb sikerességi rátát és a 2. legjobb EPA-t érték el emberezés esetén, szóval nagyon jók is ebben, nem csak sokat használják. Másik fontos statisztika velük kapcsolatban, hogy a mély passzok ellen a 4. legjobb DVOA-t tudják felmutatni, a legkevesebb 20+ yardos játékot engedték idén. Továbbá a 7. legalacsonyabb elkapási százalékot, az 5. legalacsonyabb várhatón felüli pontosságot és a 4. legkevesebb várhatón felüli elkapás utáni yardot is engedték, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy elit alakulatról van szó passzvédekezés terén.
Persze a túloldalt sem kell félteni, hiszen a 49ersnél nem nagyon találunk olyan védekezési formát, ami ellen ne lenne legrosszabb esetben is top3-as a passzjáték. Ha konkrétan az emberezésre akarunk koncentrálni, akkor 57,8 százalékos sikerességi rátával bírnak, ami a legjobb a ligában. Ez nyilván nem meglepő olyan skill playerekkel, mint Aiyuk (64,7% sikeresség emberezés ellen), Kittle (69,8%) Samuel (akit elsőre szinte senki nem tud szerelni) és McCaffrey. Nagy kérdés, hogy a két elit egység közül ki kerül ki nyertesen.
Aiyuk vs. Sneed
A Chiefs a liga legjobbja volt első számú elkapók ellen, mivel Sneed a holtszezonban megkérte Spagnuolót, hogy hadd kövesse őket, a mester pedig beleegyezett. És milyen jó döntés volt! Első számú elkapóknak átlag 43,8 yardot engedett idén a Chiefs, a legjobbra Davante Adams volt képes 73 yarddal. Sneed zseniálisan tapad az emberekre, habár azt tegyük hozzá, hogy Spagnuolo sokszor duplázza is a legjobb elkapókat, ezért is ilyen jók a számok, azonban a 49ers ellen erre nem biztos, hogy lehetősége lesz a többi elit fegyver miatt. Szóval nem elképzelhetetlen, hogy Aiyuk ezt a 73 yardot túlszárnyalja, hiszen a liga egyik legjobbja elszakadási képességben, a 3. legtöbb yardot szerezte idén megfutott útvonalanként és emberezés ellen is a legjobbak közt volt. Plusz Shanahan is jól képes előnyös helyzetbe hozni motionökkel, felállásokkal, satöbbi. Szóval igazi csemege lesz ez a párharc.
Deebo vs. McDuffie
Szintén csemege lesz ez a matchup is. A 49ers nagyon szereti könnyű labdákkal tömni Samuelt, hogy a hihetetlen elkapás utáni tackle-törő képességével sok extra yardot hozzon. Megkapja a line of scrimmage mögött akár handoffal, akár valami tunnel screenel, és hajrá! Jól is működik, alig van ember, aki elsőre le tudja vinni a földre. A fizikai fölénye McDuffie ellen is megvan, azonban a fiatal slot CB elég jól szerel. A Chiefs ráadásul sok press coverage-et használ, ami miatt nehezebb lesz Samuel kezébe juttatni a labdát az LoS mögött, hiszen ott fog hozzá közel állni a védő.
Kittle vs. Justin Reid
Reid kulcsfigura lehet a meccsen, hiszen nagyon sokoldalúan használják, lehet hátul, blitzelhet, foghatja a futást vagy épp emberezhet tight enden, ráadásul mindegyiket jól csinálja. Kittle ellen jó kis matchupjuk lesz, bár itt talán a tight end lehet előnyben, akit egyébként is sokat vesznek elő emberezés és blitzek esetén, hiszen nagy mismatchnek számít a termete és elkapási képessége miatt. Ha Aiyukot el tudja venni a Chiefs Sneeddel (és a duplázással), akkor Kittle-nek kellene nagyobb játékokat csinálnia.
CMC vs. bárki
Sokszor mondják, hogy adott futó lehetne akár slot elkapó is. Ez azonban a gyakorlatban csak McCaffrey-re igaz, aki tényleg bőven megállná a helyét ilyen szerepkörben is. Lásd alábbi ábra:
CMC-nél senki sem fut sokoldalúbb és kifinomultabb útvonalakat a futók közül, és óriási mismatchnek számít gyakorlatilag bárki ellen. Valamelyik linebackernek kellene vele mennie a Chiefsnél, de míg a többi támadófegyvernél látom, hogy fel tudják venni a versenyt a Chiefs védői, itt ezt nehezen tudom elképzelni bárkiről.
Brock Purdy eldöntheti a meccset – jó és rossz irányba is
Sokat beszéltünk már a matchupról, hogy dönthet a futójáték, a blitzek, satöbbi, de simán lehet, hogy az egész azon fog múlni, hogy Purdy milyen meccset játszik. Az biztos, hogy most nem fog beleférni, hogy egy teljes félidőn át gyengén teljesítsen, mint a Packers és a Lions ellen. Ezt nem engedheti meg magának a 49ers. De két dologra akartam itt fókuszálni leginkább.
Az egyik a pozitív, a sackek elkerülése és a lábon való megiramodás. Purdy idén a 7. legjobb pressure to sack rátát tudta felmutatni, tehát nagyon jó arányban kerülte el a sackeket. Ez talán a legnagyobb dolog, amiben fejlődött újonc évéhez képest, amikor sok szükségtelen sacket nyelt be. Ha jön rá a nyomás, gyorsan szabadul a labdától, hamar megtalálja az embereit és nem fél az ütéstől, védővel az arcában is megold helyzeteket.
A rájátszásban pedig elővette a lábait is. Az alapszakaszban 25. volt csak scramble rátában, de a futásai nagy hozzáadott értékkel bírtak itt a rájátszásban. Erre most is lehet lehetősége, hiszen a Chiefs sokat emberezik, így hátat fordítanak az irányítónak a védők, ami által könnyebb megiramodni és olcsó yardokat szerezni. Ráadásul mivel a Chiefs sokat blitzel, így ha ezekből ki tud szabadulni Purdy, akkor még kevesebb védő lesz hátul, aki levigye a földre.
A másik a negatív, azaz a hibái. Purdynek volt idén a 7. legtöbb turnovert érő játéka a ligában, és ugyan fel lehetne hozni, hogy ez a szám visszaesett a szezon második felében, de azt is fel lehet hozni, hogy a rájátszásban meg felemelkedett. Szóval maradjunk abban, hogy Purdy azért hajlamos a hibákra. Időnként túlságosan bízik vagy magában, vagy a rendszerben, hogy az elkapó pont ott lesz és pont akkor, amikor eltervezték, de ez nem mindig van így, és azért az is bőven előfordul, hogy elkésik az olvasásáról és azért csúszik be hiba. A Chiefs pedig értelemszerűen szeretné ezt kihasználni, így azt várom Spagnuolótól, hogy minél több funky játékot, blitzet fog rá küldeni, hogy megzavarja és hibára késztesse.
Purdy legrosszabb meccsei az esőben jöttek akkor jöttek, amikor nagyon sok nyomást helyeztek rá az ellenfelek: a Browns és a Ravens is 44% felett tudta nyomás alá helyezni. A folyamatos nyomás minden irányítót megzavar, és Purdynek is felgyorsítja a folyamatát, ami miatt hamarabb akar kimenekülni a zsebből. Egész konkrétan senki sem menekült ki a zsebből nagyobb arányban Purdynél, ha az ellenfél legalább egy DB-t küldött blitzelni.
Ugyan Purdy a megszokott Shanahan-irányítókhoz képest egyértelműen jobb struktúrán kívül és ez a nagy hozzáadott értéke mondjuk Garoppolóhoz képest, az ilyen játékoknál mégis erősen negatív volt az EPA-ja és mindössze 38% volt a sikerességi rátája. Ami azért rossz hír, mert a Chiefs védelemnél csak a Ravens volt jobb idén, amikor az ellenfél irányítója a zseben kívülre mozgott és onnan próbált passzolni.
A meccskezdés és a game management fontos lesz
Kiveséztünk már szinte mindent, a végére még annyit akartam csak, hogy nagyon fontos lesz a meccskezdés és hogy Shanahan hogyan menedzseli a találkozót. A túloldalon Andy Reid elit gameplanner, főleg extra pihenőhétről, így számíthatunk arra, hogy szuper első két drive-ot rak össze. Épp ezért a 49ers most nem kezdhet lassan, mint az előző két PO-meccsén. Shanahan is elit gameplanner, amit jól mutat, hogy 2000 óta senki nem szerzett több nyitótámadásából pontot, mint az idei 49ers az alapszakaszban. Habár azt azért hozzátenném, hogy filozófiát tekintve jellemző Shanahanre, hogy a meccs eleji játékaival meg akar alapozni későbbi még jobban működő playeket, ezért nem működik mindig olyan jól az első támadás. Mindenesetre most nagyon fontos lenne a jó kezdés, mert ugyan az utóbbi két hétben megmutatták, hogy vissza tudnak jönni hátrányból, azért ez ellen a Chiefs ellen azt gondolom ezt nem engedhetik meg maguknak.
A game management pedig mindig kérdés Shanahannél. Akár negyedik kísérletes döntésekre gondolunk, akár első félidő végi passzivitásra. Ez nem Shanahan erőssége, és valahogy jó lenne ebből ha nem is jó, de legalább nem rosszul kijönni a találkozóból, legalábbis 49ers szemszögből.
Ennek a cikknek a párját itt találjátok:
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15