Fantasztikus idényen van túl a Baltimore Ravens, sokáig a Super Bowl győzelem egyik legnagyobb várományosaként tekintettünk rájuk, azonban a későbbi bajnok Chiefs az AFC-döntőben már túl rágós falatnak bizonyult a Hollók számára. A tavalyi évhez képest – amit a Lamar Jackson szerződéshosszabbítás mizéria uralt – idén csendesebb holtszezonra számíthatunk Baltimore-ban, ugyanakkor a sok lejáró szerződésű játékos miatt idén sem fog unatkozni a vezetőség.
Hol lehet spórolni?
A Ravens az Over The Cap számításai alapján kb. 16,5 millió dollárral indul neki a holtszezonnak, ami a 13. legrosszabb jelenleg a ligában. Jól jött a csapatnak a fizetési sapka növekedése, ugyanakkor még a fenti összeget is könnyen lehet és kell is gyarapítani. A franchise alapvetően a draftról való építkezésben hisz, ritkán dobnak ki hatalmas pénzeket az ablakon a szabadon igazolható játékosokra. Ez valószínűleg az idei évben sem lesz másként, ugyanakkor 1-2 poszton feltétlenül szükséges megvizsgálni a piac nyújtotta lehetőségeket.
Eric DeCosta GM-nek alaposan meg kell fontolnia, hogy kit fizet meg, hiszen a következő években Lamar Jackson cap hitje egyre jelentősebb összegeket fog elfoglalni a sapkából, így nem fér bele a felesleges pénzkidobás. Az előrelépéshez ugyanakkor elengedhetetlen, hogy néhány kevésbé fontos játékos kivágásával és a kulcsjátékosok szerződésének átalakításával további költőpénzt szerezzenek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
Legutóbbi hozzászólások