A fantasy foci nem a védelmekről szól. Nem ők hozzák a legtöbb pontot, nem érdemes őket korán húzni a drafton és általában azt sem várhatjuk el, hogy konstans jól teljesítsenek. Egy-egy jó védelem azonban mérkőzéseket tud eldönteni a javunkra. Nem ajánlom senkinek, hogy a draftok elején válasszon védelmet, de ha már telített a támadóegységünk és még elérhető pár top defense akkor érdemes lecsapni rájuk. Nézzük melyek ezek a kiemelt defense-ek.
1. Seattle Seahawks
Tavaly ugyan a figyelem a Broncos és a Panthers bivalyerős és jól összerakott védelmére szegeződött, de a Hawks védelme továbbra is top formában van. Engedett pontokban és yardokban a liga krémjéhez tartozik és ami fontos, sok direkt pontot is szereznek számunkra. Ami még ennél is fontosabb évente kétszer fognak a Rams és a 49ers ellen játszani, ami már évi 4 sok pontos mérkőzést jelent nekünk.
2. Arizona Cardinals
Az utolsó mondat a Cardinals védelmére is igaz. Minimum 4 kevés pontos meccs a csoportriválisok ellen elég jó előjel és ellenük a liga többi csapata se számíthat pontzuhatagra. Ami számomra “csak” a második helyre helyezi őket, az az hogy bár sok turnovert harcolnak ki, kevesebbet váltanak ebből pontra, mint a Seahawks. Mathieu, Peterson, Chandler Jones, mi mást lehetne még erről a védelemről mondani?
3. Carolina Panthers
Bár Norman távozott a csapattól, így pedig a CB sor már nem olyan félelmetes, de a védelem többi része egyben maradt. A linebacker sor önmagában garancia az ellenfelek kevés pontjára, ráadásul Kuechly mind fumble, mind interception veszélyt hordoz magában. És akkor még a félelmetes D-line-ról nem is beszéltünk. A csoport támadói ugyan talán nem olyan borzalmasak mint az NFC West esetében, de Brees, Ryan és Winston is hajlamos eladni a labdát a top defense-ek ellen.
4. Minnesota Vikings
A Vikings védelme az elmúlt években mindig fejlődött. Ez idén sem lesz valószínűleg másképp. A ellenfelek ritkán jutnak 25 pont felé ellenük. Az egyetlen ami nem feltétlenül mellettük szól, az a kevés direkt szerzett pont. Cutler és Stafford a csoport két könnyen elbizonytalanítható irányítója azonban tehet ez ellen.
5. Kansas City Chiefs
A Chiefs védelme évek óta itt van a tűz közelében. Talán sose soroltuk őket a top3-ba, de sose voltak rosszabbak top10-nél. Ők sem működnek igazi turnover machine-ként (azért Peters tavalyi 8 interceptionjét ne feledjük), de kevés ponton képesek konstans tartani az ellenfelet.
6. Houston Texans
Ez a hely egyelőre megelőlegezett a Texansnak. Őket ugyanis J.J. Watt hajtja, márpedig ha ő sérüléssel kezdi a szezont, az meglátszódhat a teljesítményükön. A csoport viszont számukra is igen kedvező. Bár a Jaguars már évek óta erősödik ettől, még nem az a legfélelmetesebb alakulat továbbra se. A Titans és a Colts pedig rendszerint sok pontot ajándékoz a védelmeknek.
7. Cincinnati Bengals
A csoport támadói meglehetősen hektikusak. A Browns ellen garantált a szép termés, a Ravens sem az a tipikusan sok pontot a táblára rakó típus, a Steelers ellen pedig már 2 éve mindig vérre menő, kevés pontos csatákat vívnak. A keret a secondary kivételével nem gyengült, idén sem lesz könnyű ellenük sok pontot felrakni.
8. Denver Broncos
Nem szép dolog egy ilyen defense-t nyolcadiknak tenni, én mégse gondolom hogy a tavalyi félelmetes formát hoznák. Egy-egy kulcsjátékos elhagyta a defensive line-t és a linevbacker sort is, ez pedig meg fog látszani rajtuk. A secondary viszont továbbra is együtt van, így ha nem elégedtek meg a tavalyi gyűrűvel akkor továbbra is No Fly Zone van Denverben.
9. New England Patriots
Amíg Brady és Gronk Bostonban van, addig valószínűleg soha nem a Patriots védelméről fogunk beszélni. Ez pedig hiba. Belichick mester jól kézben tartja a labda ezen oldalát is és már évek óta rengeteg turnovert szerez a csapat. Mellette nem is kap sok pontot, mert ahol igazán kell, a Red Zone-ban ott nagyon jól védekeznek.
10. Los Angeles Rams
Sokkal feljebb is lehetnének, de mivel a támadóoldal pocsék, így a defense sokat lesz fent, ráadásul sokszor rossz mezőnypozícióból indulva, nem hiszem hogy ennél jobbak lehetnének. Tavon Austin visszahordásai, Aaron Donald sackjei azonban továbbra is pontokat termelnek majd nekünk.
11. Green Bay Packers
Ami a Ramsnél hátrány, az a Packersnél előny. A támadók valószínűleg sokat lesznek fent, így a védelem pihenhet. A pass rush véleményem szerint erős, de úgy az egész egység a linebacker soron kívül egyben van. A csoport nekik is kedvező, nem pontzuhatagos csoportrangadókra van kilátás, nyugodt szívvel húzhatjuk be őket.
12. Washington Redskins
Igen meglepő lehet a listán a Redskins, de ha kicsit mögé nézünk, nem is akkora meggondolatlanság őket húzni. A csoport olyan kaotikus, hogy egy-két pick6-et és fumble return TD-t még én is összeszerencsétlenkednék ott, másrészt tavaly a magára találó Cousins mellett a védelem is odatette magát és bár nem kápráztattak el minket, nem volt vészes az a produkció.
13. New York Jets
Továbbra sem tudok jobban bízni a Jetsben, mint ez a 13. hely. Jó a keretük, van egy nagyon jó védőguru főedzővel, de valahogy sose jön ki nekik teljesen a lépés. A csoportban talán a Patriots kivételével még egész kevés pontos meccseket is el tudok képzelni, de azt már nem, hogy konstans a top defense-ek között szerepelnek majd.
14. Pittsburgh Steelers
Már nem olyan félelmetes ez a defense mint mondjuk 5 éve, de azért így is karcol a védelem, ha összeszedi magát. A secondary állomány hagy kívánnivalót maga után, de a többi csapatrész nagyjából rendben van. Tavaly 7 mérkőzésen is 2 sacknél többet hoztak és 6 mérkőzés kivételével nem kaptak többet 20 pontnál. A csoportmeccseken ők is kevés ponton maradhatnak az pedig már évi 6 mérkőzést jelent számunkra.
Legfrissebb cikkeink
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
A Steelers védelme szerintem nincs ennyire elől. Megint sérülések, Harrison potenciális eltiltása nem tesz nekik jót.
Üdv! Még új vagyok a fantasy világában, ezért elnézést ha hülyeséget kérdezek. Egy 10 csapatos standard ligában a védelemből is érdemes 2 csapatot draftolni vagy ahogy írtátok, hogy kevesebb pontot érnek, így akkor nem akkora hátrány ha pont bye weekesek lesznek?
Nem érdemes kettőt, ráadásul bye weeken fel tudsz venni egy szabad védelmet valamelyik játékosod helyére és akkor nem is 0 pontot kapsz