Azt már a holtszezon elején tudtuk, hogy nehéz döntéseket kell meghoznia idén a Chargersnek. Mínusz 55 millióról indultak neki a holtszezonnak, a keret egyáltalán nem volt jó, ahol meg értelmes játékosaik voltak, azok túl voltak fizetve. Fel volt adva tehát a lecke Jim Harbaugh-éknak, azonban arra nem igazán számítottunk, hogy épp Keenan Allent fogják eladni.
Döntések a nagy négyesről
A Chargersnek a nagy négyesről kellett döntenie: Keenan Allen és Mike Williams elkapók, Khalil Mack és Joey Bosa pass rusherek, akik együtt a sapka közel 60%-át elfoglalták, ami nyilván tarthatatlan volt. Én azt vártam, hogy Williams kivágják, Allen valamilyen formában marad, a két pass rusherből az egyiket elcserélik, a másik meg marad, de hogy melyik melyik, arról fogalmam sem volt.
Na hát ebből Williams végül bejött, őt kivágták, ez volt a legegyértelműbb. Aztán a többi háromhoz odamentek, hogy ki hajlandó belemenni egy fizetéscsökkentésbe, és aki igent mondott, az maradhatott. Bosa és Mack belement ebbe, aztán átalakították kicsit a szerződésüket, így a pass rush duó egyben maradt, ezzel a csapat legerősebb pontja lett (az irányítón kívül). Allen viszont – teljesen érthető módon – nem ment ebbe bele, így őt elpasszolták Chicagóba egy negyedik körös pickért.
Pénzügyeket tekintve Williamsen $20 milliót spóroltak, Allenen pedig $23,1 milliót. Mack $4,25 milióról, Bosa pedig $7 millióról mondott le, hogy maradhasson, az átalakításaikkal pedig összesen $23,42 milliót szabadítottak fel idén (a különbözet majd jövőre terheli a sapkát).
Ha értékelni akarjuk ezeket a lépéseket, akkor hárommal semmi problémánk nem lehet, és a terv is látható volt. Williams nem ért annyit, cap szűkében ki kellett vágni, ez oké. A pass rusher fizetéscsökkentések is jó dolgok a csapat szemszögéből, és így tudták biztosítani, hogy idén is a lehető legkompetitívebbek maradjanak. Azonban Allen elcserélése után nehezebben látható a nagy terv madártávlatból. Egyrészt szentimentális okokból is furcsa lépés, még ha nyilván új rezsimről is van szó, de pontosan tudják, mit jelentett Allen a franchise-nak. Plusz így teljesen kiürült a WR-szoba, ami jelen állás szerint simán a liga legrosszabbja. Így az overall terv, hogy a két pass rusher maradt, a két elkapó pedig nem, kissé furcsa.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások