Connect with us

Hír

Patrick Peterson úgy gondolja, hogy van még keresnivalója CB poszton

Patrick Peterson fénykorában a liga talán legjobb cornere volt, de mindenképp ott volt a legmagasabb polcon. A cornerbackek számára azonban hamar jön a visszaesés és 30 éves kor felett már nagyon kevesen képesek nem hogy magas szintű játékra, de még csak közepesre is. A Steelerstől kivágott, jelenleg szabadügynök, nyáron már 34 éves PP viszont úgy gondolja, hogy képes még lépést tartani a fiatalokkal a ligában.

“Az ügynökömmel tárgyaltunk több csapattal is. Egyelőre semmi komoly, de voltak már beszélgetések. Meglátjuk mi lesz a következő hónapokban. Én úgy érzem, hogy sok van még a tankomban és nem csak vezetői szerepet tudok bejátszani, de a pályán is képes vagyok jól teljesíteni.”

– mondta Peterson, via NFL.com.

A cornerback tavaly már elég gyengén teljesített a Steelersben, ahol a játéka (és sérülések) miatt bemozgatták a slotba, majd safety posztra is. Az utóbbi átmozgatás egyébként korábban pár elit cornernek bejött, mint mondjuk Charles Woodsonnak, hiszen hátul nincs szükség a rendkívül magas szintű atletikusságra, ha fejben valaki nagyon tapasztalt, akkor ott ezt tudja kompenzálni. Peterson viszont még nem kész erre az átállásra.

“Nem akarok safety lenni, az egy teljesen más állatfaj. Máshogy kell onnan látni a pályát. Ha ez a helyzet, akkor szeretnék erről egy figyelmeztetést kapni előre, hogy testben és fejben is felkészülhessek rá.”

Peterson egyébként 14 ligában töltött évet tűzött ki magának korábban, eddig 13-at húzott le az NFL-ben, szóval elmondása szerint nem örülne neki, ha most vissza kellene vonulnia.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x