A fantasy foci a draft után sem áll meg, hiszen kész kincsesbányát rejthet a szabadúszó játékosok listája, akiket vétek nem felvenni a csapatunkba. Vagy ha egy nagyobb létszámú ligában vagyunk, ott még akár a drafton is jól jöhetnek ezek a játékosok. Őket nevezi a közeg sleepereknek, akikből ha megfelelő adatbázisunk van, akkor könnyen átírhatjuk a draft forgatókönyvét, és húzhatunk 1-1 merészebb picket abban bízva, hogy majd a sleeperünk lehozza az adott posztot egy sztárjátékos helyett. Íme néhány javaslat minden posztra.
Irányítók
Jameis Winston
Már tavaly sem produkált gyenge szezont, ez idén még jobb lehet. Evansnek még egyszer nem lesz ilyen pocsék, dropokkal teli szezonja, Martinnal úgy néz ki életre kelt a futójáték is, egyedül a támadófal vethet fel nála kérdéseket. Ám ha tavaly sem zavarta ez egy szép pontszám összeszedésében, ez idén sem lesz probléma. Plusz tegyük hozzá, hogy Lovie Smith el lett küldve, a védelmük a draftról és az FA-ról is erősödött, szóval ezek a tényezők is Winston jó teljesítményét segítik elő. Én 300+ pontos szezont várok tőle.
Marcus Mariota
Ő már egy merészebb választás lehet, viszont nem megy ki olyan korán, mint Winston. A Titans még mindig egy romhalmaz benyomását kelti, de ez ne tántorítson el bennünket! A játékosmozgást nézve rájöhetünk, hogy egy run-heavy offense van kialakulóban Tennessee-ben, ami nem feltétlen rossz Mariotának. Egyrészt nem várják el tőle, hogy szétpasszolja az agyát is, másrészt ő is a mozgékonyabb irányítók közé tartozik, és a riportok szerint elég sok futásra számíthatunk tőle. A támadófalát megerősítették, hoztak neki a draftról (Tajae Sharp) és a szabadügynök piacról (Andre Johnson) is célpontot, nem a legjobbakat, de Titans-színvonalon sokat érő játékosokat, illetve ott van még Delanie Walker is.
Honorable Mentions: Tyrod Taylor, Ryan Tannehill
Futók
DeMarco Murray & Derrick Henry
Kicsit csalok, hiszen két játékost is beírok, de jó okom van rá. Ahogy azt már Mariotánál említettem, a Titans vélhetően a futásokat fogja erőltetni, ennek meg a futóhiányos fantasy tulajok csak örülni tudnak. Murray-t a tavalyi szezonja megbélyegezte, pedig nem rossz játékos ő, ha megfelelően használják, Derrick Henry meg nem véletlenül kapott Heisman-trófeát, bár nincs a játékukban eget rengető különbség. A túlfizetett több pénzt kereső Murray valószínűleg elsőbbséget fog élvezni, de aki biztosra megy, az mindkettejüket kihúzza, 7+ körökre már be lehet készíteni az ő választásukat.
C.J. Prosise, Christine Michael & Alex Collins
Hasonlóan a Titanshez, most is több játékost javasolnék. A Seattle-nél a klasszis Marshawn Lynch visszavonulásával megüresedett a futóposzt, amire többen is versenybe szálltak. Hiába Rawls tavalyi berobbanása, az ő kezdő tagsága sem biztos, egyelőre. Ez pedig kiváló lehetőség arra, hogy behúzzuk Rawls cseréit a 10. kör környékén, könnyen lehet, hogy egy kezdőjátékost is találunk majd köztük. Főleg azért, mert a hírek szerint szeretnék elosztani a terhet a futók között, így nem egy játékos fogja kihordani az ütéseket, mint ahogy azt a boldog békeidőkben Lynch tette.
Devontae Booker
A Broncos még a preseason elején nyilvánosságra hozta a depth chartját, ahol azt láthattuk, hogy C.J. Anderson mögött egyenrangú besorolást kapott Ronnie Hillman és az újonc Devontae Booker is. Azóta lement két felkészülési meccs, és egyre több hír jön arról, hogy ez az egyenrangúság kezd megszűnni, és Booker tekinthető RB2-nek a Broncosnál. Bookert Arian Fosterhez hasonlítják, azt meg remélem nem kell bemutatni, hogy ő milyen játékos volt amikor egészséges tudott maradni. Ha már itt tartunk, ki is volt Foster edzője amikor sorra hozta a jobbnál jobb számokat a Texansban? Gary Kubiak, a Denver Broncos jelenlegi vezetőedzője.
Honorable Mentions: Arian Foster, Terrance West
Elkapók
DeVante Parker
A Dolphins tavalyi első körben kiválasztott játékosa keserédes újonc szezont produkált, hiszen sokat volt sérült a szezon elején. Az utolsó pár meccsen azonban már egészségesen játszott, ami a fantasy pontokban is meglátszott. A Dolphinsra lehet idén alapozni, Adam Gase lett a vezetőedző, aki Manning rekorddöntő szezonjában is kulcsszerepet játszott, erősödött a támadófal, érkezett újabb elkapó a draftról és Arian Foster játékjogát is megszerezték. Jarvis Landry inkább slotban tűnhet fel, így a nagy játékok, ezáltal a nagy pontszámok igy Parkerre maradhatnak.
Will Fuller
Újabb első körös játékos, ezúttal az idei draftról. Egy teljesen új támadógépezet van kialakulóban Houstonban, új az irányító, új a futó, a falban is volt egy apró ráncfelvarrás, és Hopkinst is sikerült tehermentesíteni. Ha már Hopkins, az egynapos holdoutja nem biztos, hogy jó fényt vet rá a csapatban, noha attól nem kell tartani, hogy padra ültetik legjobb támadó játékosukat. De az ördög a részletekben rejlik, és ez hozhatja meg Fullernek a passzokat, na meg az, hogy piszok gyors játékos, aki sok corner orra alá törhet borsot, főleg úgy, hogy a legjobb védők azért még mindig Hopkinsra fognak figyelni.
Terrelle Pryor
Alig vártam, hogy besúvasszam őt ide. Komolytalannak tűnt a hír, hogy az egykori pocsék irányítóból elkapót nevel a Browns, de úgy néz ki kezd egyre több értelmet nyerni. Griffinnel jól megértik egymást, két nagy játékot is bemutattak az előszezonban, ami jó alapot szolgálhat a későbbiekben. A másik dolog vele kapcsolatban, hogy a depth charton is egyre följebb kerül. Corey Coleman lesz vélhetően az első számú elkapó, ám ő inkább slotban, sem mint a pálya szélén lesz használható. Josh Gordon lehetne az X elkapó, ha nem jönnének a hírek arról, hogy trade keretén belül akár vihető a balhékkal teli játékos, na meg másfél éve nem látott focipályát. Itt jöhet a képbe Pryor, akit már lassan a Browns első számú X elkapójaként tartanak számon, ami sok pontszámot hozhat a konyhára.
Honorable Mentions: Tyler Lockett, Kevin White
Tight Endek
Coby Fleener
Fleenerre tavaly inkább a tragikomédia jelző volt a legtöbbet használható mint sem a top tight end, ez ebben a szezonban viszont változhat. Drew Brees ugyanis imádja naggyá tenni a tight endjeit, elég csak Jimmy Grahamre gondolni, aki hogy játszott New Orleansban és hogy játszik most Seattle-ben. Vagy ott van Benjamin Watson tavalyról, aki a semmiből lépett elő, és hozott egy 800+ yardos szezont. Ez a sors várhat Fleenerre is, így nekünk is érdemes őt felírnunk a draft boardunkra.
Austin Hooper
Az újonc játékos Tony Gonzalez nyomaiba szeretne lépni a Falconsnál, amire minden esélye megvan. A klasszis játékos visszavonulása óta nem állt normális tight end Matt Ryan rendelkezésére, a Stanford újonca viszont az lehet. Nem ő volt a legjobb az idei classban, de így is lazán bezsebelheti a kezdő posztot, ahol kiváló redzone célpontja lehet Matty Ice-nak.
Honorable Mentions: Tyler Higbee, Cameron Brate
Rúgók
Josh Lambo
A rúgók is emberek, így nekik is joguk van egy ilyen listán szerepelni! Lambo pedig kiváló haszonélvezője lehet annak, hogy a Chargers támadóoldala igen erős lehet idén, feltéve ha mindenki egészséges, ez tavaly nem igazán jött össze. Újonc szezonjában ugyan kihagyott 6 mezőnygólt, viszont mindet 40 yardtól messzebb, ami egy kicsit szépít a mutatóin, illetve még 4 kihagyott extra pont fűződik a nevéhez. Tanulóévébe belefér, a második szezonjára készülve viszont csak jobb lehet.
Chris Boswell
Suisham cutolásával eldőlt, hogy Boswell lesz a Steelers rúgója a 2016-os szezonban. Ő is egy igen kiváló, konkrétan ligaelit támadógépezetnek lehet az igazi nyertese, a sok TD sok extra pontot, a jó offense sok mezőnygólt eredményezhet számára. Tavaly a 7. legpontosabb játékos volt mezőnygólok tekintetében (29/32, mindhárom rontás 40 yardon túlról), és csak egy kihagyott extra pont fűződött a nevéhez.
Védelmek/speciális egységek
Oakland Raiders
Nevek alapján ez a Raiders védelem nagyon jól néz ki, kérdés, hogy ez a valóságban mennyire fog jól működni, az előszezonban egyelőre felemás képet kaptunk róluk. Ha az újonc futó DeAndre Washington előlép első számú visszahordónak, akkor a special team is hozhat szép számmal pontokat.
Védőfalemberek
Kawann Short
Short a posztja miatt (DT) nem olyan vonzó fantasyban, viszont a tény, hogy idén játszik utoljára rookie szerződéssel, az bizony megdobhatja az értékét. Plusz azt se felejtsük el, hogy tavaly igen jól játszott, és nem valószínű, hogy drasztikus visszaesés lenne a játékában, sőt. A motiváció faktor miatt csak jó dolgok sülhetnek ki az ő draftolásából.
Kony Ealy
Ezt a szekciót kibérelte magának a Panthers. Ealy idén kezdő lehet a liga egyik legjobb front7-jében, amit hiba lenne figyelmen kívül hagyni. A Super Bowlom megmutatta milyen játékokra képes, az alapszakaszban is pusztítani fog.
Linebackerek
Stephen Tulloch
Tulloch visszakerült Jim Schwartz kezei közé, ezúttal Philadelphiában. Ez azért fontos, mert amikor Schwartz volt akár a főedzője, akár a védőkordinátora, sosem zárt 100 fantasy pont alatt a szezonban. Az sem kizárt, hogy a FA piacon is elérhető lesz Tulloch, pedig aranyat érhet.
K.J. Wright
Wright eddig nem nagyon kapott figyelmet Bruce Irvin és Bobby Wagner árnyékában, pedig kiválóan játszott – fantasyban is. Tavaly viszont sikerült mindkét játékost beelőznie, utóbbi két szezonban ráadásul meccset sem kellett kihagynia. 20+ körben ideális opció lehet.
Secondary
Johnathan Cyprien
A kezdőposztja valakiknél kérdéses lehet, viszont mindenképp megéri rá beruházni egy picket, hiszen rendre ott van a 100 pont közelében, a nagy nevek mögött viszont csak kevesen veszik észre, amit mi jól kihasználhatunk.
Rashad Johnson
2014-ben a 3. legjobb DB volt még Cardinals játékosként, idén már a Titans színeiben gyűjtheti a pontokat. Valószínűleg gyűjteni is fogja, mert Griffint távozásával megüresedett egy hely a secondaryben, ezzel újra 100 pont közeli teljesítményt nyújthat Johnson.
Legfrissebb cikkeink
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
- Mégis lesz bosszúmeccs, Desmond Ridder kezd ma a Raidersben
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Cseh Tibor on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Ragi on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Kopi3.14 on Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- Csakeztne on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Csaresz on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Csakeztne on A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
A Raiders nálam van. Lockett inkább spec teameknél jó,nem?
Boswell-t én nem ajánlanám, mert a Steelers megy neki legtöbbször 4. Kisérletre és a kétpontosra
maximálisan egyetértek.
Shepard baromi jó játékos lesz, főleg hogy OBJ árnyékában senki nem fog rá figyelni
Elisha meg dobálni fog mindenfele, akár őt is lehetne mondani az irányítók között, komoly big playerket várok tőlük
(és akkor még Cruz is ott lehet)