Székesfehérváron rajtolt el az European League of Football 2024-es szezonja, ahol az Enthroners látta vendégül a tavalyi alapszakaszt veretlenül záró Vienna Vikings csapatát. A mérkőzésen a papírforma érvényesült és a Vikings végül 43-18 arányban nyerni is tudott.
Ugyan a papírforma szerint egy kiütéses mérkőzésre lehetett számítani, hiszen az ELF hivatalos power rankingja alapján a Vikings a 3. legmagasabb-, míg ezzel szemben az Enthroners a harmadik legalacsonyabbra értékelt csapat volt. Azonban az Enthroners kerete jelentős mértékben átalakult a tavalyihoz képest, mind a játékosok, mind pedig a szakmai stáb tekintetében.
Első lépésként megköszönték Jaime Hill főedző eddigi munkáját, és a helyére a csapat korábbi támadókoordinátorát, Joseph Ashfieldet nevezték ki. Ashfield szakmai karrierjét tekintve 7 éven át volt a Stanford University csapatánál, offensive asszisztensi pozícióban, majd ezt követően a Houston Rice Universityhez került, ahol 2020-ig a támadófalemberek képzéséért volt felelős. Védőoldalra pedig azt a Vince Okruch-ot igazolta a csapat, akinek 30 évnyi FBS tapasztalat áll a háta mögött és olyan legendásnak számító nevekkel dolgozott együtt korábban, mint például Urban Meyer, Gary Barnett vagy Bill McCartney.
Játékos igazolások tekintetében pedig Jack Mangelt (QB) és Nathaniel Robitaille-t (WR) emelném ki elsősorban. Jack Mangel hivatott vezetni a fehérvári offense-t a 2024-es szezon során. Korábban az NCAA másodosztályában szereplő Concord University irányítója volt, ahol teljesítményével minden korábbi iskolarekordot megöntött, illetve All-American elismerésben is részesítették. Az igazolásával a csapat remélhetőleg stabilizálni tudja majd az irányító helyzetet, ugyanis a fehérvári csapatnál igazi irányítókeringő volt a tavalyi év során. Összesen 5 (!!) kezdő irányítója volt a csapatnak, melyek közül ugyan Chris Merchanttől és Gabriel Cunninghamtől még a szezon kezdete előtt megváltak, de Jarod Evans, Kevin Doyle Jr. és Hegedűs Máté váltakozását már a szezon közben kellett lebonyolítania a csapatnak, ami erősen érezhető is volt a végeredményen.
Robitaille pedig az ELF holtszezonjának egyik legnagyobbat szóló igazolása volt, hiszen az elkapó az európai football egyik vitathatatlanul legnagyobb sztárjának számít. Az ELF küzdelmei során nyújtott teljesítményével a 2022-es évben bekerült az év All-Star csapatába, illetve a rákövetkező évben végül a düsseldorfi csapattal megnyerték a bajnokságot. Így tehát jogosan reménykedhetnek a szurkolók, hogy Robitaille személyében egy elit célpontot kapott Mangel.
A mérkőzés
Bár az Enthroners nyerte a pénzfeldobást, ők végül a halasztás mellett döntöttek, így tehát a vendég Vienna Vikings kezdhette meg a mérkőzést egy remek visszahordást követően. Egészen az Enthroners 17 yardosáig jutottak, ahol aztán 3&6-ra egy rosszul feladott snapet követően majdnem elvesztették a mezőnypozíciójukat, azonban egy a védelem által elkövetett offside büntetést végül annulálta a negatív yardos játékot. A következő playben végül a Vikings megszerezte a mérkőzés első pontjait egy szélső futás révén, ahol Karri Pajarinen (#24) volt a labdát cipelő játékos.
Ezt követte az Enthroenrs bemutatkozó támadása, ami rögtön az első playben el is halt, ugyanis egy rosszul feladott snapet követően a Vikings védelme megszerezte a labdát, így a hazai csapat 19 yardos vonaláról indíthatták el az újabb támadásukat. A kiváló mezőnypozíciónak meg is lett az eredménye, ugyanis Ben Holmes (#3), a Vikings irányítója egy Jordan Bouah-nak (#4) indított 7 yardos átadással újabb pontokat írt fel a táblára. És bár az extra pont kimaradt, így is jelentős előnyre tudott szert tenni a vendégcsapat.
Another Season another Touchdown by Jordann Bouah 😮💨
📺 Tune into #VIKatENT now with the ELF Game Pass. pic.twitter.com/yFBEnwm301
— European League of Football (@ELF_Official) May 25, 2024
Egy Enthroners puntot követően a Vikings csapata újabb sikeres drive-ot vezetett, amely során Noah Toure (#18) egy 68 yardos elkapást is bemutatott, de végül a touchdownt egy 1 yardos futással tudták bezsebelni, amit ismételten Pajarinen tudott értékesíteni. (az extra pont újra sikertelen volt) A negyed utolsó drive-ját az Enthroners vezette, és bár szépen is haladtak, a pontszerzés végül ismételten elmaradt, miután Jack Mangel kezéből a labdát kiütötték és végül a bécsiek egyik játékosa, Bernhard Mosor (#97) szedte össze.
A második negyed első támadását tehát a Viking kezdhette meg a fumble miatt, azonban a támadásból hazai pontok születtek. Ben Holmes ugyanis eladta a labdát, amit a fehérvári védő, Roedion Henrique (#4) egészen a célterületig vitt vissza, ezzel megszerezve az Enthroners első pontjait a mérkőzés során. Ugyanakkor az extra pontokat itt sem sikerült értékesíteni, így az állás 19-6-ra módosult a pick-sixet követően.
Ezután egy újabb sikertelen Vikings drive következett, amire viszont a koronázók pontokkal válaszoltak. Jack Mangel (#12) a drive folyamán két bomba passzt is eleresztett Nathaniel Robitaille (#86) felé, amiből egy 40 yardos és egy 30 yardos átadás született, utóbbi ráadásul 6 pontot ért a hazai csapat számára. A touchdownt követően a fehérvári egység két pontos kísérlettel próbálkozott – sikertelenül.
@jack_mangel157 the @ConcordFootball alum and current @FehervarEnth with his first passing TD of the season in the @ELF_Official
The veteran WR #86 Nathaniel Robitaille with the reception for the score. @AFIReview @11pedia @MWSeventySeven @euroballchow @aroundtheelf pic.twitter.com/HYe0y0GJwR
— Justin Aaron (@JustinAaronUH91) May 25, 2024
A magyar pontszerzést követően a Vikings egysége megrázta magát és a következő két drive-jukból is pontokat tettek fel a táblára. Az első pontszerzés egy Jordan Bouah által lehúzott hatpontos, míg a második pedig egy sikeres field goal által jött össze. Így a félidei állás 28-12-re módosult.
A második félidőt az Enthroners kezdhette meg, és egy szépen felépített drive végén Jack Mangel 9 yardos futásával TD-t szerzett a támadósor. Sarok Zsombor (#19), a hazaiak rúgója azonban újfent kihagyta az extra pontot. Ezt követte egy újabb vendég pontszerzés, amely során Karri Pajarinen megszerezte az immáron harmadik TD-jét a mérkőzésen. Amire a Koronázóknak már nem volt válasza.
Egy szerencsétlenül alakult puntot követően a Vikings az ellenfél 17 yardosáról támadhatott, amit azonban ez Enthroners védelme képes volt field goalon tartani. Viszont a hazai támadósornak már csak három puntra futotta. Mindeközben a bécsiek szereztek még egy TD-t a Ben Holmes, Jordan Bouah alkotta páros által, ezzel beállítva a meccs végeredményét, ami 43-18 lett a Vikings javára.
Összegzés
A fehérvári csapat a labda mindkét oldalán mutatott szép dolgokat, azonban a rengeteg egyéni hiba egyszerűen megölte a játékukat. A Vikings gyönyörűen épített ezekre a lehetőségekre és így végül az Enthroners már a meccs elején komoly hátrányba került. Emellett nem szabad elmennünk a csapat speciális egység munkája mellett sem, ugyanis az finoman fogalmazva is gyenge volt. Egyetlen extra pontot sem sikerült értékesítenie a csapatnak, illetve ami még fontosabb, hogy a gyenge puntok és rossz visszahordások miatt folyamatosan rossz mezőnypozícióból játszott a csapat védelme és támadósora egyaránt. Amennyiben az Enthroners komoly célkitűzései vannak az idei évre, úgy ezen mindenképp javítaniuk kell a szezon során.
Összességében viszont bizakodásra ad okot a pályán mutatott teljesítmény, ugyanis az említett hibák jelentős része javítható, és ha egy top 3-ba várt csapat ellen képes így teljesíteni a magyar gárda, úgy remélhetőleg az erőviszonyban közelebb álló csapatokkal szemben már képesek lesznek diadalmaskodni.
Az Enthroners számára folytatás egy hét múlva vasárnap (június 2) lesz, amikor a Cologne Centurions otthonába látogatnak, amelyet az ELF hivatalos oldala a szezon előtt a negyedik leggyengébb csapatnak rangsorolt. Tehát lesz lehetőség a javításra.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”