Az XFL és USFL szerelemgyermekeként született meg a UFL, ami az első szezonjának végéhez közeledik, és kitermelt olyan játékosokat, akik az NFL-csapatok érdeklődését is felkeltették. Ilyen volt például a támadó MVP Hakeem Butler, de ilyen Jake Bates is, aki hihetetlen jól teljesített rúgóként a tavaszi ligában. Épp ezért többen is elhívták próbajátékra, ő azonban már döntött is és a Detroit Lionsbe igazol – írja minden releváns forrás.
Bates a Detroitban székelő Michigan Panthers színeiben rúgta a labdát idén, szóval nem is kell költöznie új csapatához, így a Lions megússza a relokációs költségeket is. Bates már az első fordulóban felhívta magára a figyelmet, ugyanis egy 64 yardos győztes mezőnygólt eresztett el az utolsó percben. Majd ezt követően is volt még két 60+ yardos sikeres field goalja a szezon során, összességében pedig 22-ből 17 mezőnygólt értékesített.
A Lionsnél tavaly Riley Patterson kezdte az évet kezdő kickerként, majd Michael Badgley vette át a helyét, aki 26-ból 24 extrát és négyből négy mezőnygólt értékesített az alapszakaszban, a rájátszásban pedig egyszer sem hibázott (14/14 minden rúgást nézve). Azonban a nagyon alacsony FG-szám árulkodó lehet, hogy nem nagyon bíztak rá komolyabb feladatokat. Így feltételezhetjük, hogy Bates kiüti majd a kezdőért folytatott harcból.
Legfrissebb cikkeink
- A 28 milliós Brian Burns csúnyán beégett a Cowboys ellen
- Tiszteletet a Bills skill játékosainak!
- Sérült a Bengals legjobb pass rushere, de nem tervez meccset kihagyni
- Hihetetlen, mennyi sztár sérült
- Demario Davis életében először hagy ki meccset sérülés miatt
- FK! Preview #4
- Szombati beszámoló #3 – College foci 2024
- Sérült listára került a Titans kezdő cornere
- Hetekre kidőlt a Cowboys mindkét pass rushere
- TJ Watt lehet a második leggyorsabban százados a liga történetében
- Az NFL legcsúnyább holdoutjai
- A Chargers és a Ravens is megpróbálta megszerezni Justin Fieldset a holtszezonban
- Tyler Huntley lehet a Dolphins kezdő irányítója a héten
- Atlantában lehet a 2028-as Super Bowl
- Malik Nabers elképesztő bemutatkozása
Legutóbbi hozzászólások
- Miguel Borges on A Cowboys győzelmével indult a 4. forduló
- F.Krisztian on Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Kopi3.14 on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- ThySoul on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- bodocska on Playoff ranking #3
- AntalKovacs21 on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- ThySoul on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Csakeztne on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
Érdekes!
A 17/22 77%-os hatékonyság. Ez még a mostani NFL-ben is nagyon alacsony. De egy próbát megérhet…
Mondjuk nem ártana tudni, hogy milyen körülmények között jött össze, pl. 50%-ban 60 yardon túlról próbálkozott, akkor már elég jó eredmény is lehet.
de ki a UFL-sztár, akinek van kickere?