Connect with us

Minden ami NFL

X-faktorok – AFC North 2024

Négy, minimum playoffért küzdő csapat alkotja az AFC North divíziót, ahonnan hárman be is jutottak tavaly a rájátszásba, az egy kimaradó pedig simán SB-esélyes lehet az egészséges irányítójával. De hogy elérjék a céljaikat, szükségük lesz az alább megnevezett X-faktorok jó teljesítményére is. 

Baltimore Ravens

Ki a legnagyobb X-faktor? 

Az Ah shit, here we go again meme jut eszembe, amikor leírom Rashod Bateman nevét. De hogy mindent ki tudjanak hozni ebből a támadósorból, ahhoz szükség lesz az ő jó játékára is. Vártuk tőle a berobbanást, de részben sérülések, részben éretlenség miatt nem jött össze, azonban most kapott egy kisebb hosszabbítást, így talán a Ravensnél is úgy látják, végre eljöhet az ő ideje. Kellene is, hiszen WR-fronton csak Zay Flowers (és Nelson Agholor) van mellette, aki jól mutatott újoncként és hozott egy dinamizmust az offense-be, de azért még útvonalfutás és időzítés szempontból elég megbízhatatlan játékos. Ráadásul kicsi is. Bateman viszont jó méretekkel és atletikussággal rendelkezik, hogy a szélen megéljen, és ide tényleg nincs más embere a csapatnak. Persze mondhatjuk, hogy tight endként Mark Andrews és Isaiah Likely is szinte elkapó, de akkor sem ugyanaz, mintha lenne egy rendes szélső WR-e a gárdának. Egyre nehezebb már elhinni, hogy Batemanből ez kijöhet, de nagy szüksége lenne a csapatnak rá.

Kire böknénk rá a labda túloldalán?

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x