A Bills offense a tavalyi szezon első felében minden releváns mutatóban top 5 közeli szinten teljesített, de a sok turnover gyakran a csapat vesztét okozta. Ezt követően lett támadókoordinátornak kinevezve Joe Brady, akivel drasztikusan csökkentek az eladott labdák, és nem véletlenül.
“Josh egy nagyszerű irányító, ez nem is kérdés. Amikor látod a felvételeit, akkor csak ámulsz, hogy mégis milyen hihetetlen játékokra képes. Ugyanakkor fontos, hogy nem kell mindig hősnek lennie. Meg kell értenie, hogy hiába képes olyan dolgokra, amire senki a világon, azt nem kell minden egyes playben demonstrálni”
– mondta Brady (via PFT).
Josh Allen az első 10 fordulóban 11-szer adta el a labdát a levegőben, illetve volt négy fumble-je. Brady-vel a fedélzeten viszont csak hét INT-t dobott kilenc meccsen (a rájátszással együtt), ráadásul úgy, hogy többek között kétszer játszott a Chiefs ellen, de volt meccse a Jets, a Cowboys, a Dolphins, a Steelers és az Eagles ellen is. És bár összességében az offense hatékonysága csökkent ez idő alatt, de a kevesebb turnovernek is köszönhetően mégis sikerült egy 5-5-ös kezdés után 10-6-os mérleggel megnyerni a csoportot és csak egy hajszállal kikapni a későbbi bajnok Chiefstől.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Preview #2
- Kenneth Walker, Tee Higgins, Jordan Addison és Jake Ferguson sem játszik vasárnap
- Sérültlistára kerülhet Christian McCaffrey
- Szombati beszámoló #1 – College foci 2024
- Hollywood Brown nem hetekre, hanem hónapokra a visszatéréstől
- 124 millió dollár múlik azon, mit mondanak Tua orvosai
- Ja’Marr Chase szerint a Bengals az AFC legjobb csapata
- Zsinórban nyolcadik éve az Alabama adja a legtöbb játékost az NFL-nek
- Ez nagyon fog fájni – A Dak Prescott szerződés
- Ennyi szerepet kaptak az újoncok az első fordulóban
- Justin Jefferson lehet a 6000 yardot legkevesebb meccsből elérő elkapó
- Agyrázkódást szenvedett Tua Tagovailoa
- Limitált időre mindenkinek megnyitjuk a Discord szerverünket – meghosszabbítva!
- Simán nyerte a csütörtök esti rangadót a Bills
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 1. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Agyrázkódást szenvedett Tua Tagovailoa
- Ragi on Agyrázkódást szenvedett Tua Tagovailoa
- Bujdy on Agyrázkódást szenvedett Tua Tagovailoa
- Zotya on Playoff Ranking #1
- Csakeztne on Simán nyerte a csütörtök esti rangadót a Bills
- Cseh Tibor on Simán nyerte a csütörtök esti rangadót a Bills
- Cseh Tibor on Most vagy soha – játékosok, akiken óriási lesz idén a nyomás
- ThySoul on Simán nyerte a csütörtök esti rangadót a Bills
Mondjuk évek óta pont azt látjuk hogy ha nem hősködik cseszheti a Bills mert máshogy (általában) nem tudnak nyerni
Nicsak, itt egy újabb bizonyíték arra, hogy mitől lesz egy kiemelkedő képességű QB sikeres QB, akinek ettől a megítélése egészen más szintre emelkedik.