A Ravensé talán a liga legjobb safety-párosa Kyle Hamiltonnal és Marcus Williamsszel, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy még egy nagy nevet igazoljanak a posztra. Adam Schefter számolt be arról, hogy a korábbi Bears-védő Eddie Jackson Baltimore-ban kötött ki egy egyéves szerződéssel.
A jelenleg 30 éves safetyt még 2017-ben a negyedik körben választotta ki a Bears, ahol az egész eddigi karrierjét töltötte – öt éven át együtt játszott régi-új csapattársával, a linebacker Roquan Smith-szel –, másodévesen All-Pro lett, illetve kétszer Pro Bowlernek választották. Összesen 100 meccsen lépett pályára kezdőként, 15 interception, 44 leütött passz és 10 kierőszakolt fumble került a neve mellé, illetve hat touchdownt is elért. Az utóbbi két évben lábfej-sérüléssel küzdött, de 24 meccsen azért így is pályára lépett. Idén pénzügyi okokból menesztették Chicagóból.
Érkezésével a Ravensnél nyugodtabbak lehetnek a posztot illetően, hiszen így nem kell a draftolatlan Ar’Darius Washingtonnak játszania, illetve a szupersztár Kyle Hamiltont lehet mozgatni a formációban és játszhat közelebb a line of scrimmage-hez egy nickel szerepkörben, ami talán a legjobban áll neki – ha nem lett volna Jackson, akkor valószínűleg többet kellett volna Hamiltonnak hátra húzódnia.
Legfrissebb cikkeink
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
- Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Lelépett a Patriots kezdő left tackle-je
- Sérültlistára került Christian McCaffrey
- Milano után másik legjobb LB-jét is elvesztette a Bills
Legutóbbi hozzászólások
- gravgaard on FK! Preview #2
- Hurrá Torpedó on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- ThySoul on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- bjeela on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Sogi on FK! Preview #2
- katonadani on FK! Preview #2
- ThySoul on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Atreus on Szombati beszámoló #1 – College foci 2024