Elkezdődött a Ravens edzőtábora, azonban a regnáló MVP Lamar Jacksont az első napon hazaküldte a csapat, mert az irányító elkapott valami betegséget és Josina Anderson információi szerint elég szarul volt. Azt még nem tudni meddig kell otthon maradnia és mikor állhat ismét munkába, de ha haza kellett küldeni és nem volt elég az edzőtábori szobában kihevernie, akkor tényleg komolyabb lehet a dolog és jó pár nap kihagyás várhat rá, hiszen fertőző lehet.
Persze ez nem fogja alapjaiban megrengetni a felkészülést, de természetesen jobb lett volna, ha Jackson gyakorol az első csapattal, nem pedig a veterán csere Josh Johnson (akinek a helyét pedig a hatodik körös újonc Devin Leary vette át a cseréknél).
Jacksonnak úgy néz ki a bacilusok / vírusok a kriptonitjai, hiszen minden évben elkap valamit, ami miatt edzéseket, akár meccset kell kihagynia. Annak idején nem oltatta be magát, és el is kapta a koronavírust, ami miatt ki kellett hagynia egy mérkőzést. Egy évre rá a szezon közben fázott meg annyira, hogy kérdéses volt a játéka a Bears ellen, de végül meccset nem, csak edzéseket kellett kihagynia. Két éve novemberben, tavaly pedig decemberben kellett kiülnie edzéseket, de meccsnapra már kellően rendbejött, hogy játszani tudjon. Általában a szezon vége felé jönnek elő ezek a gondok, ahogy egyre hidegebb lesz az időjárás, ezért kissé meglepő lehet most a nyári betegség.
Legfrissebb cikkeink
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
- Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Lelépett a Patriots kezdő left tackle-je
- Sérültlistára került Christian McCaffrey
- Milano után másik legjobb LB-jét is elvesztette a Bills
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- rowi on Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- bjeela on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- gravgaard on FK! Preview #2
- Hurrá Torpedó on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- ThySoul on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- bjeela on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Sogi on FK! Preview #2
Használhatna gumit. Justsayin