Két sztárelkapó is új szerződést szeretne kiharcolni magának, azonban kissé eltérő taktikát választottak ennek megszerzéséhez. CeeDee Lamb nem jelent meg a Cowboys edzőtáborában, azonban Brandon Aiyuk ott van a 49ersében – írja az NFL Media.
Persze könnyen lehet, sőt eléggé valószínű, hogy Aiyuk csak megjelent, de nem fog részt venni az edzéseken, ebben az esetben pedig gyakorlatilag ugyanaz a helyzet mindkettőjükkel, csak Aiyuk részéről jobban néz ki a sztori a külvilág számára.
Annyiban más csak a két dolog, hogy Aiyukot nem lehet megbüntetni, CeeDee Lamb viszont fixen napi 50 ezer dolláros pénzbírságban részesül. Azonban mivel még újonc szerződésen van, így – a veterán holdoutolókkal, például Haason Reddickkel ellentétben – a csapat utólag elengedheti ezeket a bírságokat.
Mindketten az ötödik éves opciójuk alatt játszanának idén, de korábbi elismeréseik miatt Lamb $17,99 milliót, míg Aiyuk csak $14,124 milliót keresne ebben a szezonban. Mindeközben legalább évi $30 milliót érnek, de a $35 millió sem lenne meglepő. Aiyuk ugyebár cserét is kért a 49erstől, de az elsődleges prioritása neki is a maradás lenne egy komoly szerződéssel.
Meglátjuk, kinek sikerül elérnie a célját.
Legfrissebb cikkeink
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
- Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Lelépett a Patriots kezdő left tackle-je
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Zotya on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- ThySoul on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Csakeztne on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- ThySoul on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Miguel Borges on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Fetyke on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Fetyke on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals