Egészen elképesztő balszerencséje van Emmanuel Moseley-nek a sérülésekkel. 2022-ben öt meccs után elszakadt a térdszalagja. 2023-ban mindössze egy snapet játszott és elszakadt a másik térdszalagja. Most pedig az egyik edzésen elszakadt a mellizma, így határozatlan időre a partvonal mellé szorult – számolt be Adam Schefter.
Kis szerencsével a szezon utolsó negyedére visszatérhet majd a Lions cornerbackje, de a sérülés miatt az idény nagy részét egészen biztosan ki kell hagynia.
Moseley 2018-ban draftolatlanként került a 49ershez, a gyakorlócsapatban kezdte, majd másodévére már kezdővé nőtte ki magát. A 28 éves játékosnak ez már a hetedik szezonja lesz, de eddig csak 46 mérkőzésen tudott pályára lépni a sérülései miatt.
A Lionst idén nem éri akkora csapásként ez a sérülés, mint mondjuk tavaly, hiszen cseréltek Carlton Davisért, leigazolták Amik Robertsont, illetve a draft első két napján érkezett két CB a csapathoz Terrion Arnold és Ennis Rakestraw személyében.
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2